Közösségi spamvédelmet vett a Google

Vágólapra másolva!
Spamvédelmi szolgáltatást vásárolt a Google. A ReCaptcha nem csak a kéretlen hozzászólásokat és regisztrálókat tartja távol a weblapoktól, könyvek digitalizálásában is segít.
Vágólapra másolva!

Szeptember 16-án a cég hivatalos blogján jelentette be a Google, hogy felvásárolták a ReCaptcha spamvédelmi szolgáltatást. A több mint százezer weboldalt védő ReCaptcha a Google Books és a Google News archív anyagokat tartalmazó részének digitalizálásában fog segíteni. A Techcrunc vélekedése szerint a Google a kerék újrafeltalálása, a saját captcha technológia kidolgozása helyett vette meg az ígéretes startupot.

Bájos, okos és rendkívül hippi ötlettel áltak elő a ReCaptchát létrehozó informatikusok 2007 végén. A Carnegie Mellon egyetemen megtervezett újfajta spamvédelmet úgy rakták össze, hogy a felhasználók által beírt szövegeknek legyen valami haszna is. A szolgátatás nem mesterségesen eltorzított szavakat kínál fel kitalálásra, hanem olyan digitalizált szavakat, amiket két felismerő szoftverből egy sem volt képes kiolvasni.

A hozzászólni, regisztrálni, adatokat letölteni vágyó, és ezért captchát kitöltő felhasználók ezeknek a szavaknak a megfejtését írják be. Az eredmény kettős: a ReCaptcha által védett szolgáltatások mentesülnek a kéretlen üzenetektől, gépi regisztrációktól, a felhasználók pedig segítenek klasszikus szövegeket digitalizálni. A biztos védelmet garantálandó a ReCaptcha modul két szót ad minden felhasználónak, az egyikről már jól tudja a rendszer, hogy mit tartalmaz, hiszen ezt már netezők százai írták be, a másik pedig új információ, amit még tanul a rendszer.


ReCaptcha szavak: újságcikk lesz belőlük

Működése során a ReCaptcha körülbelül húsz évnyit tett olvashatóvá a New York Times 130 évre visszamenő archívumából. Számos oldalon megtalálhatóak a cég jellegzetes, rosszul szkennelt szövegre emlékeztető feladványai.

A ReCaptcha korántsem tökéletes, ha elég sokan akarják félrevezetni, a szoftver előbb-utóbb elhiszi hogy az egyes szavak mást jelentenek, mint amit a helyes választ adók korábban beírtak. Ilyen támadást legutoljára a Time magazin tapasztalt meg, amelynek az év legbefolyásosabb emberét kereső internetes szavazását trollok térítették el. A ReCaptcha átverésével - illetve a tömegek a szavazógépre szabadításával - a 4chan elérte, hogy vezetőjük legyen az év legfontosabb embere, sőt a többi pályázóból még ízléses akrosztichont is állítottak össze.