Egymilliárd videót néznek minden nap a YouTube-on

Vágólapra másolva!
A YouTube üzemeltetői új logót helyeztek ki a videomegosztóra, amely a napi egymilliárdos nézettséggel büszkélkedik. A feliratból kiderül: maguk is meghökkentek a rekordon, amit már hónapokkal ezelőtt sikerült beállítani.
Vágólapra másolva!

"YouTube 1BN - 1 billion views per day!", vagyis "Egymilliárdos közönség naponta!", áll a világ legnépszerűbb videomegosztójának ma kikerült új logójában. A szájt a TechCrunch beszámolója szerint viszont nem most, hanem már júniusban elérte a napi 1,2 milliárdos nézőszámot.

Az ünnepi logó kihelyezésére viszont van magyarázat, a Google ugyanis három évvel ezelőtt vásárolta fel a másfél évvel korábban alapított YouTube-ot 1,65 milliárd dollárért, új fejezetet nyitva annak történetében. A TechCrunch szemfüles újságírója egy rejtett üzenetet is leleplezett a logóban. Az oldalon látható képfájl nevében a következő szerepel: "logo_holy_crap_1bn_a_day", vagyis "Szent szar, egymilliárd néző naponta!".

A számadat valóban megdöbbentő, hiszen a napi egymilliárd fölötti nézettség olyan, mintha a Föld minden hatodik lakosa megnézne valamit a YouTube-on minden nap. Ezt a nézőszámot ráadásul úgy tudta elérni a videomegosztó, hogy pornográf tartalmakat nem lehet rá feltölteni.

Pornó nélkül, de lopott műsorokkal

A szájtnak inkább a felhasználók által feltölött jogsértő tartalmak, vagyis videoklipek, film- és tévés műsorrészletek okoznak gondot, amelyeket a 2006-os felvásárlás óta kénytelen kiszűrni a feltölött tartalmak közül. A YouTube üzemeltetői tegnap jelentették be, hogy újfajta technológiát vezet be az élő televíziós közvetítések részleteinek felismerésére úgy, hogy a legnagyobb tévétársaságokból az ehhez szükséges digitális mintákat, vagyis a számítógéppel felismerhető műsorrészleteket szinte azonnal megkapja - írja az AP.

Az oldalon bevett gyakorlat szerint a jogsértő tartalmakat vagy eltávolítják, vagy hirdetési felületet kínálnak fel rajtuk a jogtulajdonosnak. Az elmúlt két évben a lejátszott videók utáni bevételek mintegy harmada az ilyen, jóvátételként kihelyezett reklámokból származott az oldalon, ami jelzi a felhasználók által a tévéből, filmekből kimásolt tartalmak változatlanul magas arányát.