Vágólapra másolva!
Alapjoggá tette a internet-hozzáférést a finn kormány. A Webware híradása szerint jövő júliustól minden finn állampolgár jogosult lesz az egy megabites kapcsolatra.
Vágólapra másolva!

A kormány 2015 végére úgy akarja kibővíteni a törvényt, hogy az valóban szélessávú, mindenre elég 100 megabites internetkapcsolatot garantáljon.

A finnek hozzáférés-fogalma azonban - teszi hozzá a 100 megabites ígéretről szóló Helsinki Times cikkre hivatkozó Webware - cselesen van megalkotva. A törvény azt garantálja, hogy az ország igazán félreeső pontjain lévő 2000 háztartást kivéve mindenkihez közel lesz a szélessávú gerinckábel. A pontos megfogalmazás szerint egy háztartás sem lehet 2 kilométernél távolabb a szélessávú kapcsolódási lehetőséget nyújtó ponttól.

A cseles megfogalmazás ellenére úgy tűnik, hogy a finnek komolyan beszélnek. "Az adatkapcsolatok már nem csak a szórakoztatásról szólnak, létszükségletté váltak" - nyilatkozta Harri Pursainen, a törvényt meghozó Szállítási és Kommunikációs miniszter titkára, aki szerint a regionális, egyenlő hozzáférést biztosító infrastruktúra csak állami hozzájárulással épülhet ki.

Az internethozzáférés alapvető emberi joggá emelésében nem világelsők a finnek, hasonló törvénnyel rendelkezik már Franciaország, Észtország és Görögország is. Azonban a fentiek egyike sem rendelkezett arról, hogy az internetkapcsolatnak szélessávúnak is kell lennie.