Vágólapra másolva!
Florida állam jogi etikai bizottsága szerint az állampolgárok félreérthetik, ha a közösségi oldalon mindenki előtt barátként tüntetik fel egymást az ügyeikben eljáró ügyvédek és bírók.
Vágólapra másolva!

A bizottság indoklása szerint megrendülhet az állampolgárok elfogulatlan igazságszolgáltatásba vetett bizalma, mivel azt hihetik, hogy az ügyvédek, ügyészek a baráti kapcsolat révén befolyásolhatják a bírók döntéseit - írja az AP hírügynökség. A probléma a testület szerint abból adódhat, hogy a Facebookon angolul friend, vagyis barát az ismerősök neve, vagyis olyan emberek is barátoknak látszanak a külső szemlélő számára, akik valójában csak ennél felületesebb ismeretségben állnak egymással.

Erre a különbségre az AP szerint az etikai bizottság tagjai közül néhányan felhívták a testület figyelmét, azonban az mégis a Facebookon való "barátkozás" ellen foglalt állást még november 17-én. A tiltás azonban nem vonatkozik az egymás adatlapján való kommentezésre, vagy arra, hogy a választott tisztségek jelöltjeit a jogászok támogatásukról biztosítsák az oldalon ("rajongóvá válás" a Facebook terminológiájában).

Az etikai bizottság döntése azonban nem csak a legnépszerűbb közösségi oldalra vonatkozik, hanem minden olyan hozzá hasonló szájtra, ahol közzéteszik a felhasználók barátainak, vagy kontaktjainak listáját. Ugyan Florida államban egyedül a legfelsőbb bíróság szabhatja meg bíráinak, mit tehetnek és mit nem, a legtöbben várhatóan önként követik majd az etikai bizottság döntését, merő óvatosságból - nyilatkozta a szervezet szóvivője.

"Bíróként ettől még lehetünk jók, és ugyanúgy lehetnek még barátaink is. A hivatásunknak egyébként is része, hogy ezek a kapcsolatok ne befolyásolják a döntéseinket" - értékelte az ügyet Thomas McGrady, az egyik helyi kerületi bíróság elnöke. McGrady egyetértett az etikai bizottsággal abban is, hogy a laikusok számára félreérthető lehet a bírák és az ügyvédek interneten feltüntetett baráti kapcsolata. "Egyébként is, ha valaki tényleg a barátom, akkor inkább felhívom telefonon" - nyilatkozta a floridai bíró AP-nek.