A UPC Magyarország és a Budapesti Művelődési Központ 2006-ban indította el országos szinten a Kattints rá, Nagyi! elnevezésű képzési programját, melyen mostanra már több mint 5000 időskorú tanuló végzett.
A program azzal a céllal jött létre, hogy az 55 év feletti korosztály is elsajátíthassa az internethasználat csínját-bínját, és ne csak a fiatalok élvezzék annak előnyeit. A résztvevők körében végzett friss felmérés szerint az idősek nagy többségét nem az érdektelenség vagy az internetezés költsége tartotta vissza a világhálóval való ismerkedéstől, hanem a hozzáértés és a segítség hiánya - közölte a program kommunikációjával megbízott cég az MTI-vel.
A felmérésből kiderült, hogy az idősek 90 százaléka érdeklődik az internet nyújtotta lehetőségek iránt, csaknem ugyanennyi résztvevőnek azonban mindenképp segítségre van szüksége az internet használat elsajátításához. A tanfolyam résztvevőinek több mint fele egy hónapon belül szörfölt először az interneten. Az internetes ismeretek elsajátításához 43 százaléknak a legerősebb motivációforrás az ismerősök és családtagok hatása volt, 33 százalék pedig nem akart kimaradni az újdonságokból.
A megkérdezettek 65 százalékának a legjelentősebb problémát az okozta, hogy nem értett a technológiához, és nem volt olyan ember a környezetében, aki segített volna neki a tanulásban. A hozzáférés költségei 10 százalék számára jelentettek visszatartó erőt. A tanfolyamot befejezők túlnyomó többsége szívesen folytatná a tanulást, és részt venne további képzéseken is. Az internet hasznosságáról a képzésen olyannyira sikerült megbizonyosodniuk, hogy kétharmaduk már másokat is megpróbált meggyőzni a világháló használatának előnyeiről.
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.