Szkennelheti a francia könyveket a Google

Vágólapra másolva!
Bár egy helyi bíróság korábban megbüntette a Google könyvdigitalizálási projektje kapcsán, a keresőcégnek most sikerült megállapodásra jutnia az ország kormányzatával erről.
Vágólapra másolva!

Tavaly december közepén számoltunk be arról, hogy egy francia bíróság körülbelül 82 millió forintnak megfelelő összegű bírságot rótt ki a Google-re azért, mert a keresőcég egy helyi kiadó köteteit szkennelte be és tette elérhetővé annak részleteit Google Books nevű szolgáltatásán. Ezzel a projekttel a keresőcég azt a grandiózus célt tűzte ki maga elé, hogy a világ összes kötetét digitalizálja, ezáltal könnyen kereshetővé teszi annak tartalmát, az oldalról közkincsnek számító, és szerzőijog-védelem alatt nem álló könyveket PDF formátumban le is lehet tölteni ingyen.

A francia kormányzat azzal a feltétellel egyezett bele abba, hogy a Google digitalizálja a helyi könyvtárakban elérhető köteteket, hogy az azokkal kapcsolatos jogok felett való rendelkezést nem adja át az amerikai cégnek. A Sárközy-kormány komoly összeget, mintegy 750 millió eurót, vagyis több mint 200 milliárd forintnak megfelelő összeget fordít majd a könyvek és egyéb kulturális javak, például múzeumi tárgyak digitális formában való elérhetővé tételére. Ezt egyébként a Google-tól függetlenül, de a valószínűleg a keresőcéggel együttműködve végzik majd.