Leginkább a közösségi oldalak üzenőfalaihoz hasonlít a Google új szolgáltatása, a Buzz, magyarul Zümm, amivel bármilyen tartalmat megoszthatnak egymással a felhasználók a levelezőrendszeren vagy mobilon keresztül.

Így néz ki a Zümm
A Gmail-felhasználók fiókjaiban az elkövetkezendő hetekben folyamatosan jelenik majd meg az új funkció, amit egy Google-színekben pompázó párbeszédbuborék-ikon jelöl. A Buzz, magyar nevén Zümm egyfajta közös üzenőfal lesz, amelynek segítségével linkeket, képeket, webes videókat vagy rövid üzeneteket oszthatunk meg ismerőseinkkel, és ezekről cseveghetünk is velük a rendszerben. A rendszer képes fogadni a Twitter-üzeneteket, Flickrre feltöltött képeket, YouTube-videókat is, viszont a legnagyobb riválisát, a facebookos státuszüzeneteket - amelyekbe szintén beköthető bármilyen külső szolgáltatás - nem tudjuk ide csatornázni: úgy tűnik, a Google inkább rivalizálni próbál az első számú közösségi oldallal. A szolgáltatásból céges változat is elérhető lesz az internetes vállalat előfizetős irodai szolgáltatásait használó felhasználóknak.
A Zümm automatikusan begyűjti a Gmailből a 40 leggyakrabban keresett ismerőst, akikről feltételezi, hogy szeretnénk rendszeresen kommunikálni velük. A szolgáltatás felületén megosztott linkek, galériák, videók is úgy viselkednek, mint a Facebookon (vagy legújabban az iWiW-en): a videókat egy beágyazott lejátszóval közvetlenül a postafiókból le lehet játszani, a fotók látványos diavetítés-szerű felületen lapozhatók végig, a linkekhez pedig idézetet, képeket lehet kiválasztani a hivatkozott oldalról, hogy még érdekesebben nézzen ki a bejegyzés.
Szűrni is próbál nekünk
A rendszerben a megosztások lehetnek teljesen nyilvánosak is, de kiválaszthatunk zárt csoportokat is, azok pedig, akik hozzáférnek az üzeneteinkhez, kommentálhatják is azokat. A párbeszéd azonban csak itt jelenik meg, vagyis a kommentek nem kerülnek ki a Twitterre, ha egy twitteres üzenethez érkeztek, vagy a Flickr fotómegosztóra, ha egy oda feltöltött képhez szólnak hozzá zümmögő barátaink. A hozzászólásokról a Zümm értesítést is küld a felhasználó postafiókjába, így nem maradunk majd le semmiről. A rendszer egyik érdekes újítása, hogy a Google igyekszik kiszűrni a számunkra érdekes, releváns tartalmakat: a hozzászólások közül is csak azokat jeleníti meg, amelyek számunkra a legfontosabbak lehetnek, és ismeretlenek megosztásaiból ajánl relevánsnak vélt tartalmakat.
A Google Buzzt (Zümmöt) bemutató videója
A Zümm fejlesztői erőteljesen építenek a cég mobilos helyfüggő technológiájára is. Telefonról a buzz.google.com webcím megnyitása után lehet használni, de a Zümm ikonja a Google mobilos kezdőlapján is megjelenik - ami a világ legnépszerűbb mobilos kezdőlapja, mint az a bemutatón elhangzott -, ahonnan a felhasználók közvetlenül tehetnek közzé üzeneteket. A Zümmöt a mobilos Google Maps szoftverbe is integrálták, amelyből a mobillal készített fotókat is közvetlenül fel lehet lőni az üzenőrendszerbe. A mobilos beküldésnél a felhasználó automatikusan megjelölheti a tartózkodási helyét.
A Zümm nem egyszerűen csak térképre teszi az embert, hanem az üzenetbe is megpróbálja beleírni az adott koordináták alapján felismert tartózkodási helyet: otthon, munkahely, vagy az adott cég neve, amit vagy a Google Maps adatbázisából, vagy saját kezűleg lehet megjelölni. A Google Mapsben a felhasználó térképén meg is jelennek a környékről küldött üzenetek, és ezeket a helyszín alapján is lehet keresni, ami jól jöhet például egy fesztiválon, koncerten, vagy akár a bedugult autópályán is akkor, ha elegen zümmögnek a környéken.
Többször belebuktak már
Buzz mobilonA Google fejlesztői ezzel az újdonsággal sok, külön-külön már meglévő ötletet integráltak egy szolgáltatásba, amelynek jövője azonban kérdéses. Az internetes vállalat már többször bukott bele közösségi szájtok fejlesztésébe: az Orkut nevű közösségi oldalát legyűrte a MySpace, majd a Facebook, a Jaiku és a Dodgeball nevű üzenetküldő-szolgáltatások pedig a Twitter mellett nem tudtak labdába rúgni pár évvel később. Az online státuszüzenetek és megosztások, valamint az azokhoz kapcsolódó diskurálás jelenleg a világszerte négyszázmillió tagot számláló Facebookon éli virágkorát, ahová, mint említettük, szintén beköthető számos külső webes alkalmazás - akár olyanok is, amelyek a felhasználó tartózkodási helyét jelölik meg.
A Zümmnek leginkább az adhat lendületet, hogy a Gmailben már meglévő kapcsolatokra épít, és némi előképe már van: a felhasználók egy részének körében idehaza is népszerű lett a cég webes RSS-hírolvasójába, a Readerbe integrált tartalommegosztó funkció, ahol a kedvenc híreket vagy bvlogbejegyzéseket meg lehet mutatni másoknak, blogszerűen meg lehet jeleníteni a weben, és kommentálni is lehet a rendszerben. A Zümm felületére a fejlesztők most a Readeres megosztásokat is átemelték. A többség számára azonban zavaró lehet, hogy a Google új szolgáltatása éppen a Facebook közösségi felületétől vágja el őket, és ehelyett próbál alternatívát kínálni.
A Wave-ből merítettek
A Gmail felhasználóinak száma pedig kevés is ahhoz, hogy a Buzz innen elrugaszkodva váljon a Facebookot fenyegető riválissá: a Google levelezőjét decemberben világszerte 176 millióan használták a ComScore szerint, szemben a közösségi oldal 400 millió, és intenzív ütemben növekedő felhasználói táborával. A Microsoft Hotmailjét jelenleg majdnem 370 millióan, a Yahoo! Mailt pedig 304 millióan használják világszerte, vagyis a Gmail még hozzájuk képest is kevés felhasználóval rendelkezik. A Yahoo éppen pár héttel ezelőtt újította meg levelezőrendszerét egy értesítési rendszerrel, amely például az ismerősök webre feltöltött képeiről és hasonló online aktivitásairól tájékoztat.
A Zümm másik érdekessége, hogy a Google pár hónappal korábban már bemutatott egy olyan tartalommegosztó- és kommunikációs eszközt, amelyet az e-mail utódjának szántak: ez a Wave. A cég most látszólag szembe megy korábbi elképzelésével, és a Gmailre építi az új szolgáltatást. Ennek magyarázata persze már a Zümm bemutatóján is elhangzott a fejlesztőktől, akik szerint ez logikus lépés, hiszen úgyis a postafiókjára figyel leginkább az ember.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0907/20090727googlewav.jpg)
A Wave is valami hasonlónak indult
Az online kommunikációt teljes egészében megreformálni hivatott Wave bonyolult felhasználói felületével szemben pedig a Zümm egy hagyományos, egyszerűbben átlátható, és a közösségi oldalakról már ismert kialakítással jelenik meg. Az új szolgáltatás bemutatóján a Zümm termékmenedzsere maga is elismerte, hogy sokat merítettek a Wave-ből, de annak jövőjéről nem nyilatkoztak. A fejlesztők persze azt is hangsúlyozták, a szolgáltatás még nincs teljesen kész, vagyis, ahogy az a Google-termékeknél lenni szokott, ezt is folyamatosan alakítják majd menet közben a használata során összegyűjtött tapasztalatok alapján.
Ami a Google Zümm nemzetközi sajtóját illeti, a lapok a New York Times-tól a Wall Street Journalon át az informatikai portálokig a Facebook és a Twitter elleni hadüzenetnek értékelik az új szolgáltatás elindítását, de a legtöbb szakíró hozzánk hasonlóan kételkedik benne, hogy ez sikeres próbálkozás lehetne. Azt azonban többen - például a Business Week online kiadása is - megemlítik, hogy a Buzz értékes új hirdetési felületet jelenthet majd a Google-nak, és ilyen tekintetben akár sikeresebb is lehet, mint a közösségi oldalak, ahol a webes hirdetések mindeddig kevésbé voltak hatékonyak. Az új közzösségi szolgáltatásban ugyanis folyamatosan a felhasználók közötti megosztások és az éppen zajló párbeszéd témájához kapcsolódó, jól célzott hirdetések jelennek majd meg, csakúgy, mint a webes keresések találati listái mellett.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?