Három európai keresőportál azzal vádolja a Google-t, hogy szándékosan sorolja hátra őket a találatai között. Az amerikai keresőcég a Microsoftot sejti az ügy hátterében, amit az unió versenyjogi hatóságai vizsgálnak.
Az Európai Bizottság előzetes tényfeltáró vizsgálatba kezdett a Google piaci magatartásával kapcsolatban három versenytársa panaszai nyomán - írja a Wall Street Journal. A keresőcéget a Microsoft német leányvállalata, a Ciao.de, a brit Foundem.co.uk nevű árkereső, és a francia Ejustice.fr nevű jogi kereső panaszolta be a versenyjogi hatóságoknál. A most indult EU-s vizsgálatot lehet, hogy nem követi konkrét intézkedés, de ez az első eset, hogy Európában vizsgálat indul a Google üzleti gyakorlatával kapcsolatban, ahol az amerikai keresőcég sokkal dominánsabb pozícióban van, mint az USA-ban - kommentálta a hírt az amerikai napilap.
A Google tagadja, hogy bármilyen módon visszaélne piaci előnyével, korlátozná a versenyt, és megsértené az európai törvényeket. A Foundem és az Ejustice azért tett panaszt az EU-nál, mert a Google véleményük szerint hátra sorolja az oldalaikat a keresési találatok között, közölte Julia Holtz, a keresőcég versenyjogi tanácsosa a blogján. A tanácsadó arra is felhívta a figyelmet, hogy a Foundem az ICOMP nevű, brüsszeli székhelyű, internetes vállalatokat tömörítő szervezet tagja, amelyet a Microsoft hozott létre. Holtz szerint a szervezet célja egyértelműen az, hogy a Google európai tevékenysége ellen kampányoljon.
A jogi tanácsos egyben elismerte a Google forgalomirányító szerepét, de a konkrét vádakkal kapcsolatban csak annyit mondott: a cég elsőként ismeri el, hogy a keresőjük "nem tökéletes", és a weboldalak rangsorolása "nagyon bonyolult számítástechnikai feladat". A Microsoftot még nem kereste meg az Európai Bizottság a cég szóvivője szerint, aki csak azzal kommentálta az ügyet: "Természetes, hogy a versenyjogi hatóságok vizsgálat alá veszik az online hirdetési szolgáltatásokat, tekintve, hogy azok milyen fontos szereppel bírnak az internet fejlődésében, és egy-egy szereplő domináns szerepének megőrzésében." (A webkereső az egyik legfontosabb hirdetési felület a Google számára, ahol a keresési találatok mellett fizetett hirdetések is megjelennek.)
Újabb panaszáradat jöhet
A Ciao.de korábban a német versenyjogi hatóságnál tett panaszt, most ezt emelték európai uniós szintre. Németországban a cég tevékenysége miatt már az Euro-Cities nevű online térképezéssel foglalkozó cég, és a helyi könyvkiadók is panaszt tettek. A Google könyvdigitalizálási projektje miatt Olaszországban is zajlik vizsgálat a cég ellen.
Az Európai Unió legutóbb 2008-ban folytatott trösztellenes vizsgálatot a Google ellen, akkor az AdClick nevű online hirdetési szolgáltatás felvásárlása miatt, amit jóváhagyott. A cég legutóbb a Street View szolgáltatás miatt került a hatóságok kereszttüzébe több európai országban, így hazánkban, Németországban, Görögországban és Svájcban is, mivel az utcák végigfotózásával létrehozott panorámaképes szolgáltatás adatvédelmi aggályokat vetett fel. Az USA-ban jelenleg szintén egy felvásárlás, és a helyi könyvkiadókkal kötött megállapodások miatt zajlik vizsgálódnak a versenyjogi hatóságok.
A kisebb, szakosodott keresők miatt indult mostani eljárás lehet, hogy csak a kezdet: a hasonló profilú oldalak ugyanis további versenyjogi vizsgálatokat zúdíthatnak a Google-re a Guardian szerint. Számos hozzájuk hasonló oldalt bátoríthat fel ugyanis a mostani vizsgálat, amelyek abból élnek, hogy a saját találataikat próbálják meg minél előkelőbb helyre soroltatni a Google algoritmusaival. A keresőcég viszont, mint arra Holtz is felhívta a figyelmet, elsősorban saját ügyfelei érdekeit tartja szem előtt, ezért az áll az érdekében, hogy kiszűrje az ilyen, a felhasználókat közvetlen találatok helyett egy másik keresőoldalra továbbító linkeket. Versenyjogi szempontból érzékeny kérdés viszont, hogy a Google meg tudja-e majd védeni álláspontját az Európai Bizottság előtt, ha az helyt ad a panaszoknak.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?