A március 13-ával véget ért héten a világ legnépszerűbb közösségi oldala volt a leglátogatottabb szájt az USA-ban. A Facebook nem először utasította maga mögé a Google-t, de ez volt az első eset, hogy egy egész héten át tartott az elsőbbsége.
A Facebook az elmúlt héten az összes amerikai webes forgalom 7,07 százalékát tudhatta magáénak, míg a Google csak 7,03 százalékot - közölte a Hitwise piackutató. Az USA-ban nem először fordult elő, hogy a világszerte több mint négyszázmillió felhasználóval rendelkező közösségi szájt megelőzte a webkeresőt.
Tavaly év végén a Facebook már kezdett élre törni: szenteste, karácsony napján és újév napján is a leglátogatottabb oldal volt, és március 6-án és 7-én is elérte ezt a szintet. A közösségi oldal látogatottságának növekedése az egy évvel ezelőtti adatokkal összevetve különösen látványos: a Google 2009 március közepéhez képest 9 százalékkal növelte látogatottságát, míg a Facebook 185 százalékkal.

Így tört élre a Facebook
A közösségi oldal vezető szerepe egyértelmű jelzés a Google-nak, hogy már nem a webkeresés a felhasználók számára legvonzóbb internetes szolgáltatás - értékeli a fejleményeket a Guardian. A forgalmat ráadásul nem is a webkereső irányítja a közösségi oldalra, hanem a felhasználók közvetlenül ott kezdenek.
A Google hiába próbálkozott ilyesmivel
A Google ugyan sokféle online szolgáltatást üzemeltet a keresésen kívül, de saját közösségi szolgáltatásai eddig nem értek el jelentősebb sikereket. A legutóbbi, a február elején bemutatott Google Buzz, magyarul Zümm nevű üzenőrendszer premierje még tovább rombolta a vállalat imázsát, mivel tervezői egy sor, a Gmail-felhasználók privátszféráját veszélyeztető hibát vétettek a tervezése és elindítása során.
Ami ennél is fontosabb, a Facebook, amely a bevételei terén egyelőre messze elmarad a keresőcégtől, hamarosan jelentős számú hirdetőt is elszívhat a Google-tól, noha egyelőre esélye sincs utolérni annak több mint 23 milliárd dolláros éves bevételi szintjét, aminek jelenleg a töredékét produkálja a maga 700 millió dollárjával.
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.