Megvédi a régi Explorert az új frissítés

Vágólapra másolva!
A Microsoft ezúttal egy olyan biztonsági rést foltozott be, amely miatt az Internet Explorer korábbi verzióinak használóit komoly veszélynek tette ju. A javítást kedden teszik elérhetővé a Windows Update szolgáltatáson, érdemes minél hamarabb letölteni és telepíteni.
Vágólapra másolva!

A Microsoft honlapján azt javasolják a felhasználóknak, hogy publikálását követően minél hamarabb telepítsék a javítást abban az esetben, ha az Internet Explorer 6-os vagy 7-es verzióját használják. Azoknak a felhasználóknak, akik nem kívánnak ezzel vesződni, érdemes úgy beállítani Windows operációs rendszerüket, hogy az automatikusan töltse le és telepítse is a frissítéseket.

A komoly támadásra lehetőséget adó biztonsági hiba a régebbi, 5-ös, illetve a legújabb, 8-as kiadást nem érinti. A most orvoslásra kerülő hibát még március elején fedezték fel, veszélyességét az is jól jelzi, hogy a szoftvercég nem várta meg vele a jövő hónap második keddjét, pedig mindig ebben az időpontban szokta publikálni javításait alapesetben.

A komoly hibát orvosló patchek mellett kilenc további javítást publikálni fog a Microsoft kedden, ezek egy része azonban már az Internet Explorer 8-at használókat is érinti, bár kevésbé súlyos problémákat orvosol.