Börtönbe kerülhet a jelszavakat eltitkoló rendszergazda

Vágólapra másolva!
Bűnösnek találta az ügyében eljáró bíróság azt az amerikai rendszergazdát, aki munkahelyén nem adta át egy számítógépes hálózat adminisztrálásához szükséges jelszót főnökének - akár öt év börtönbüntetést is kiróhatnak rá.
Vágólapra másolva!

A 45 éves Terry Childs a San Francisco-i városháza informatikai részlegén dolgozott rendszergazdaként, és még 2008-ban tartóztatták le azt követően, hogy nem volt hajlandó átadni főnökének azokat a jelszavakat, amelyek a város FiberWAN nevű hálózatának adminisztrálásához szükségesek - írja a Wired.

Ez a hálózat képezi a kormányzati it-infrastruktúra gerincét, több száz részleg rendszereit köti össze egy központi adatközponttal és egymással. Egyebek mellett ezen keresztül érhető el a közalkalmazottak bérlistája, e-mailjei, illetve a rendőrségi aktákat, valamint a helyi fogvatartottak adatait is el lehet érni róla.

Childsot kedden bűnösnek találta az ügyében eljáró bíróság azért, mert kvázi "túszul ejtette" a város számítógépes rendszerét. Ügyében ítéletet június 14-én hoznak majd, ekkor akár ötéves szabadságvesztésre is ítélhetik az informatikust. Mint a vizsgálatok nyomán kiderült, a rendszergazda jogtalanul tett szert a felső szintű jogosultságokra, az ezek elérését biztosító jelszavakat azonban nem volt hajlandó átadni főnökének.

A hatóságok igen magas, ötmillió dolláros óvadékot állapítottak meg, mivel attól tartottak, hogy ha a szakember szabadlábon védekezhetne, akár végleg kizárhatna bárkit a rendszerből, vagy adatokat törölhetne ki abból. Childs egyébként végül San Francisco polgármesterének árulta csak el a jelszavakat, aki a börtönben kereste fel a rendszergazdát.