Miniprogramokkal bővít a Google

Vágólapra másolva!
A Google bejelentette, hogy felvásárol egy Tel Aviv-i startup céget, amely különböző webes és mobiltelefonos minialkalmazások, vagyis widgetek fejlesztésével foglalkozik.
Vágólapra másolva!

Azt, hogy a Labpixies nevű izraeli társaságért mennyit fizetett a Google, nem hozták nyilvánosságra, szakértők azonban mintegy 25 millió dollárosra becsülik az akvizíciót. A widgeteket fejlesztő cég 2005 óta a Google partnere, a társaság ekkor készítette el első minialkalmazását az iGoogle nevű, a felhasználók által testreszabható nyitóoldalra. A cég azóta többek közt iPhone-ra, Androidra, a Facebookra és más közösségi oldalakra is készít egyszerűbb játékokat és olyan segédprogramokat, mint amilyen például egy időjárásjelentő vagy a tőzsdeárfolyam-figyelő widget.

Az idén a Google már más webes szolgáltatásokat is felvásárolt, többek közt az Office dokumentumok online megosztását nyújtó DocVerse-t, a Picnik.com online képszerkesztő szolgáltatást, illetve az iPhone-os e-mailklienst fejlesztő reMail-t. A Google tulajdonában van már a közösségi oldalak valós időben frissülő tartalmában kereső Aardvark, az Episodic videoszolgáltató, a Plink vizuális kereső, illetve nemrég megvette az Agnilux nevű chipgyártó startupot is, amelyet az Apple korábbi fejlesztői alapítottak.