Betiltanák a pornót Dél-Afrikában

Vágólapra másolva!
A dél-afrikai kormányzat teljesen be akarja tiltani a pornográfiát, a tévén sugárzott szexműsorok mellett az internetről, mobiltelefonról nézhető oldalakat is száműzni kívánják.
Vágólapra másolva!

Az ország belügyminiszter-helyettesének közlése szerint a helyi kormányzat a pornográfia teljes betiltását tervezi. Ezzel kapcsolatban az illetékes szerveet a jogreform bizottságot is megkeresték, hogy megbizonyosodjanak, hogy az ehhez szükséges törvényi változtatásokat el lehet-e végezni.

A tervek szerint a jövőben nem lehetne pornográf műsorokat sugározni a tévében, ám a korlátozások az internetet és a mobilinternetet is érintenék, amelyekről szintén száműznék a felnőtteknek szánt tartalmakat. A világháló esetében a szexuális tartalmak kizárását az internetszolgáltatóknál működő szűrőkön keresztül valósítanák meg - hasonló módszereket Kínában és Ausztráliában már kialakítottak.

Dél-Afrikában egyébként 2002-ben botrányt kavart az, amikor egy helyi ETV nevű tévécsatorna éjfél után felnőtteknek szánt filmeket kezdett sugározni. Egy másik, műholdon egész nap pornót sugárzó csatorna beindítására pedig az ellene benyújtott panaszok miatt nem került sor az idén.