Blogszolgáltatás és új tévéműsorok az Origónál

Hamarosan elindult az Origo Zrt. blogszolgáltatása, a Postr, a freemailes postafiókok  tárkapacitása 10 gigabájtosra bővül, az iWiW-et újratervezik, a társaság tévécsatornáin, a LifeNetworkön és az OzoneNetworkön pedig új műsorok indulnak.

Vaszily Miklós, a társaság vezérigazgatója szerint az Origo Zrt. a három képernyős stratégia megvalósításában látja a fejlődés kulcsát. A tavalyi, nehezebb év után, az idén már növekvő bevételt terveznek a cég vezetői.  2010-ben a fejlesztések egyaránt és arányosan érintik mind a tévé-, mind a webes, mind pedig a mobilszegmenst.

Blogszolgáltatás indul az [origo]-n

Az [origo]-n közeljövőben blogszolgáltatás indul Postr néven. A cég tájékoztatása szerint a szolgáltatás megfelel majd minden mai elvárásnak, másrészt több, a magyar piacon még nem elérhető funkciót is nyújt majd, és az iWiW közösségi oldallal is integrálni fogják.

A blogok bevezetésével az Origo egyik célja az, hogy a felhasználói tartalmakat az eddigieknél lényegesen hangsúlyosabban jeleníthesse meg portfóliójában.

Új műsorok jönnek az Origo tévécsatornáin

A tavaly ősszel indult OzoneNetwork és LifeNetwork tévécsatornák 1,2 millió háztartásban váltak elérhetővé, és a kábelszolgáltatókkal jelenleg is folynak tárgyalások a további terjeszkedés lehetőségeiről. Nőni fog emellett a saját gyártású műsorok aránya az elkövetkező hónapokban. Ezek közül az első a LifeNetworkön május végén, nagy érdeklődés mellett debütált életmód reality műsor, a 2030 - Ki öregszik hamarabb?, amely már teljes mértékben a három képernyős stratégiai koncepció alapján készült.

Szolgáltatásokkal kapcsolják össze az iWiW-et

Az Origo Zrt. egyik legsikeresebb szolgáltatása az iWiW közösségi oldal, amelynél tartalmi, funkcionális és megjelenésbeli változásokra kerül majd sor: nemsokára a a Videa videomegosztó oldallal is össze fogják kapcsolni, és új, mobiltelefonra optimalizált felülete is elérhető lesz.

Az iPad-re, iPhone-ra és Google Android szoftvert futtató készülékekre szabott változat készül az [origo] portálból is, amelynek archívumát automata algoritmussal címkézték fel a cikkek hatékony visszakereshetőségének megvalósítása érdekében.

A cikkben említett márkák kiadónk, az Origo Zrt. tulajdonában vannak.