Világszerte több mint egymillióan próbálták ki a Google Gmailes telefonszolgáltatását, ami bizonyos korlátozásokkal Magyarországról is működik, lehetővé téve az ingyenes telefonálást Amerikába.
A Google augusztus 26-án kezdte el élesíteni a "Call phones from Gmail", vagyis a Gmailből való telefonhívás funkcióját az amerikai és kanadai felhasználóknak. Az újdonságot a cég adatai szerint a Gmail valamivel több mint 176 millió felhasználója közül több mint egymillióan próbálták ki az első 24 órában, de valószínűleg nem csak az eredetileg megcélzott amerikai közönség.
A Gmailes telefon ugyanis véletlenszerűen elérhetővé vált a levelezőt amerikai angol nyelvi beállításokkal használó felhasználók számára is. Augusztus 26-án délutántól kezdve a hazai felhasználók is tömegével vehették észre, hogy megjelent az új funkciót jelző értesítés a Gmailes csevegőablakban a "Call phones" funkció kis zöld telefonkagylós ikonjával együtt. Ez azt jelenti, hogy angol felületről Magyarországról is ingyenesen lehet az USA-ba és Kanadába telefonálni legalább az év végéig, ahogy azt a Google Gmail-telefont bevezető kampánya hirdeti.
Ha a felhasználó a US-Englishről a saját nyelvére állítja vissza a Gmailt, a webes telefon eltűnik, de a sajtóbeszámolók szerint sok külföldi előbb jutott hozzá így a funkcióhoz, mint az eredetileg megcélzott amerikaiak. A Google ezért az MSNBC megkeresésére sietett leszögezni: a webes telefon használatához szükséges plugin telepítése önmagában nem elég hozzá, meg kell várni, amíg a szolgáltatás élesedik az adott fiókban, ami még pár napig is eltarthat.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1008/20100826voicegoog.jpg)
Értesítő a Gmail-telefonról
A webes telefon másik hiányossága például az idehaza is közkedvelt Skype-hoz képest, hogy a webes postafiókokat nem lehet telefonról visszahívni. Ha valaki a Gmailből egy hagyományos számot csörget meg, a hívott készülék a Google egyik központi számát írja ki. Ezt visszahívva csak a Gmailt reklámozó üzenetet hallgathat meg a telefonáló. (Az USA-ban 760-705-8888 a Gmail-telefon száma, nekünk ebből csak a 07607058 jelent meg, amit így nem is lehet visszahívni, mobilon nem is írt ki számot a készülék).
Ha valaki teljes értékű VoIP-telefont szeretne, akkor a Google Voice nevű szolgáltatással kaphat magának hagyományos hálózatból is hívható számot. Ez a szolgáltatás viszont már tényleg nem érhető el Amerikán kívülről. (A Google Voice egy univerzális telefonszámot ad a felhasználóinak, amely minden más számát egyszerre csörgeti meg. Az internetes vállalat még évekkel ezelőtt vásárolta fel az alapjául szolgáló Grand Centralt.)
A Google egyelőre nem tudott választ adni arra, hogy az USA-n kívüli felhasználókat miért nézi amerikainak a rendszer, miközben a Google Vice az IP-cím alapján elutasítja a hazai netezőket. A cég csak annyit erősített meg, hogy a Gmail-telefon hivatalosan még nincs bevezetve idehaza.
Az MSNBC szerint a Facebook lehet a következő cég, amelyik webes telefonszolgáltatásba kezd, mivel a Gmailnél jóval nagyobb, 500 milliós felhasználótábort érhet el ezzel. Ugyan a hagyományos telefonnál olcsóbb VoIP-szolgáltatások évek óta jelen vannak az interneten, a Google újdonságától David Pogue, a New York Times szakírója is fellelkesült, ő egyenesen azt várja tőle, hogy egy androidos alkalmazással a Gmail-telefon a hagyományos mobilszolgáltatókat szorongathatja meg. Ez persze csak akkor valósulhat meg, ha a mobilos Skype-pal ellentétben a Google lehetővé teszi majd mindenfajta telefonszám hívását. A mobilos Skype-olók ugyanis jelenleg csak egymást tudják hívni, hagyományos számokat nem.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?