Az anti-Facebook is veszélyezteti a felhasználókat

Vágólapra másolva!
Az adatvédelmi szempontból biztonságosnak szánt Diaspora első nyilvánosságra hozott kódjában hemzsegnek a sebezhetőségek.
Vágólapra másolva!

A Diaspora szoftverének első, fejlesztés alatt álló (alfa) változatát szerdán mutatták be a készítői, azonban az első tesztek szerint rengeteg biztonsági kockázatot rejt - írja a Register. A japán Ogaki szoftvercég vezetője, Patrick McKenzie szerint a felhasználói profilokat könnyedén el lehet lopni, és a Diaspora szerveroldali szoftvere sem állna ki komolyabb támadásokat.

A közösségi szájt motorjának hibáit más biztonsági szakemberek is hosszan taglalták, akik változatos sebezhetőségeket írtak le benne. A nyílt forráskódú közösségi oldal fejlesztésébe azzal a céllal vágott bele négy New York-i egyetemista, hogy a Facebook adatvédelmi botrányai után az onnan elpártolt felhasználóknak nyújtsanak biztonságos és adatvédelmi szempontból megbízható menedéket.

A közösségi oldal készítői nagy figyelmet keltettek azzal, hogy rövid idő alatt több mint 200 ezer dollárnyi támogatást szedtek össze az eredetileg tervezett 10 ezer dollár helyett. Az oldalra még nem lehet feliratkozni, viszont Ogaki szerint tartani lehet tőle, hogy valaki a hibás szoftververzióval indít közösségi szolgáltatást, sok, a Facebookból kiábrándult felhasználót veszélybe hozva ezzel.