A keresők előre tudják, mi lesz sikeres

Vágólapra másolva!
Az internetes keresések elemzésével jó hatékonysággal meg lehet jósolni, hogy egy film sikeres lesz-e, vagy miként alakulnak majd a slágerlista helyezettei, de leginkább egy videojáték fogadtatását lehet ezzel a módszerrel prognosztizálni.
Vágólapra másolva!

A Yahoo kereső kutatási részlege által készített tanulmány szerint a webes keresőkifejezések előfordulásának száma alapján már hetekkel a premier előtt jó hatékonysággal meg lehet jósolni, hogy egy film, zeneszám vagy más alkotás sikeres lesz-e - számolt be a BBC. A társaság kutatói filmek, slágerlistás zeneszámok és videojátékok megjelenésével kapcsolatos kereséseket elemeztek utólag annak vizsgálatához, hogy megállapítsák, milyen összefüggés áll fenn a keresési trendek, és egy-egy alkotás sikeressége között.

Mindhárom kategóriában komoly összefüggést találtak, bizonyos esetekben már hat héttel a premier előtt megjósolható volt a siker a nagy számú keresések nyomán. Ugyanakkor a webes keresések vizsgálatán alapuló prognózisok általában nem pontosabbak az egyéb módszerekkel készülteknél - legalábbis filmek, zeneszámok, vagy éppen az influenzafertőzések terjedése esetén.

Sharad Goel és Jake Hofman, a Yahoo kutatói szerint a keresésen analizálásával a leghatékonyabban videojátékok sikerességét lehet előrejelezni premier előtt. A kutatók a Reutersnek úgy nyilatkoztak, az előzetes keresések vizsgálatával elég hatékonyan meg tudják jósolni, hogy egy új film az első hétvégén milyen bevételeket generál majd készítőinek, de ehhez hasonlóan egy videojáték első hónapjának eladásai számát, vagy a Billboard százas zenei toplistájának alakulását is meg tudják jósolni elég jó pontossággal.