Magyar oldalt indított az eBay

Vágólapra másolva!
Bár a világ legnépszerűbb online aukciós házát néhány hónapja magyar nyelvű felületen is el lehet érni, az amerikai cég az eBay.hu elindításával magyar nyelvű támogatást és egyéb extra szolgáltatásokat is nyújt a hazai netezőknek.
Vágólapra másolva!

Bár az eBay szolgáltatásait már hónapok óta el lehet érni magyar felületen, az eBay.hu domainen csak a napokban vált elérhetővé az aukciós szájt, a webcímet korábban egy budapesti kft birtokolta. A már az EBay Inc. birtokában lévő hazai oldalon magyar nyelvű ügyfélszolgálatot is igénybe vehetnek a vásárlók, bár a külföldi árusok hirdetései értelemszerűen továbbra is idegennyelvűek.

Venni már lehet, árulni még nem

Az eBay.hu domain is az aukciós szájt nemzetközi piacterére irányítja át a látogatót, melyen lehetséges külföldi országokból rendelni, eladásra kínálni saját terméket viszont nem. Az oldalon a megvásárolható termékek árai forintban jelennek meg, s a listára alapesetben csak azok a tételek kerülnek fel, amelyek Magyarországra postázását is vállalja az eladó, ráadásul csak a fix áras termékeket lehet megvásárolni, liciteken nem vehet részt a magyar ebayező.

Forrás: [origo]

A fizetés a magyar felhasználók esetében csak a cég PayPal nevű szolgáltatásán keresztül lehet, és az eBay termékkategóriái közül sem érhető el minden - bár mint megtudtuk, egyelőre béta verzióban üzemel a lokális eBay.

Mit rejthet a piactér?

Az eBay legnagyobb, a hazai aukciós portálok által lemásolhatatlan előnye, hogy több ország ezernyi hirdetője használja ugyanazt a rendszert. Sokkal valószínűbb, hogy a világ különböző pontjain lakó eladók valamelyikénél megtalálunk egy Európába be se hozott kütyüt, egy ritka alkatrészt, gyűjtői darabnak számító játékot, mint ha csak a hazai vásártereken keresnénk.

A magyar felhasználóknak abban nyújt segítséget a piactér lokalizált verziója, hogy megbecsülhessék a vásárlás költségeit. Az magyar eBay egyaránt forintban számolja a termékek és a postázás árát, így azok összehasonlíthatóvá válik a hazai ajánlatokkal. A termékekkel kapcsolatos kérdéseket ugyan így is idegen nyelven - többnyire angolul - kell feltennie a vásárlónak, a licitálás, fizetés, visszajelzés felületét azonban nyelvtudás nélkül is lehet használni. Emellett részesülnek a PayPal által kínált vevővédelemben, ami segít megőrizni a felhasználó pénzét a csalóktól.