Rengetegen lecserélték az Internet Explorert

Vágólapra másolva!
Az egyik internethasználatot monitorozó cég szerint az európai windowsos PC-ken bevezetett böngészőválasztó segéd hatására már csak a netezők kevesebb mint fele használ Internet Explorert. Más statisztikák szerint a Microsoft böngészője még 60 százalékon áll.
Vágólapra másolva!

A StatCounter nevű cég mérései szerint az Internet Explorer böngésző különböző verzióit világszerte már csak a felhasználók 49,87 százaléka használja, míg a Firefox részesedése 31,5 százalékosra, a Google Chrome-é pedig 11,5 százalékra emelkedett. A Microsoft browserének részesedése azt követően esett vissza, hogy az ellene indított EU-s versenyjogi perben kötött kiegyezés részeként az európai, Windowst futtató PC-ken a frissítésekkel együtt egy olyan felületet is elérhetővé tett a felhasználóknak, amelyen azok új böngészőt választhattak maguknak.

Ugyanakkor a másik ismert internethasználat-monitorozó társaság, a Net Applications adatai szerint az Internet Explorer még mindig 60 százalék körüli részesedéssel rendelkezik. Az eltérő számok abból adódnak, hogy az alapul szolgáló adatokat eltérő statisztikai számítási módszerekkel dolgozzák fel, mert a nyers adathalmaz nem biztosítana eléggé releváns információkat.