Letiltaná a pornót az internetről a brit kormány

Vágólapra másolva!
Le akarja tiltani a pornót az internetről a brit kormány, ám a szakértők szerint nem lehet hatékonyan megoldani a teljes szűrést. A vita arról is zajlik, hogy szabad-e cenzúrát bevezetni a gyermekek megvédésnek érdekében. 
Vágólapra másolva!

A "forrásnál" kellene blokkolni a pornográf tartalmakhoz való hozzáférést - mondta Ed Vaizey, a brit kormány kulturális minisztere. A kormány felvette a kapcsolatot az internetszolgáltatókkal is, hogy közösen tárgyalják meg a terv megvalósítását. A szakértők szerint azonban minden tárgyalással töltött perc felesleges, az ilyen nagy kiterjedésű szűrőrendszerek bukásra vannak ítélve.

"Ez egy nagyon komoly kérdés. Fontosnak tartom, hogy a netszolgáltatók kitaláljanak egy olyan megoldást, ami megvédi a gyermekeket" - nyilatkozta Vaizey. A nyilatkozatra válaszul Nicholas Lansman, az internetes iparág szereplőit tömörítő ISPA szakmai szervezet vezetője az mondta, hogy a gyermekek internethaszálatának felügyelete elsősorban a szülők feladata. A feladatra a szolgáltatók biztosíthatnak eszközöket, ám a szabályozást nem lehet felülről bevezetni.

"Az internetes biztonság kiemelt területe az internetes iparnak, és az ISPA kész tárgyalásokba bocsátkozni gyermekvédelmi kérdésekről a kormánnyal" - mondta Lansman. Az internetszolgáltatók jelenleg is blokkolják az illegális és borzasztó gyermekek bántalmazását tartalmazó anyagokat. A legális pornográfia tiltása viszont nem ennyire egyszerű kérdés a szakmai szervezet vezetője szerint.

Drága lenne, és nem működne

Technológiailag sem lehetséges a pornográfia szűrése, mert annyi módon férnek hozzá a netezők ezekhez a tartalmakhoz - nyilatkozta a BBC-nek Trefor Davies, a Timico nevű netszolgáltató főtechnológusa. A fogyasztók a weben, fájlmegosztó szolgáltatásokon, fórumokon és hírcsoportokon szerzik be a pornográf tartalmakat, és mindegyik forrást külön kellene szűrni.

Davies szerint nem jó példa az Internet Watch Foundation, a gyermekpornográfiát tartalmazó webhelyek tiltólistáit karbantartó szervezet, mert az IWF csak a netezők által beküldött illegális anyagokat tartalmazó linkeket gyűjti. Ez a rendszer a milliónyi pornóoldal, chatszoba és fórum ellen nem lenne elég hatásos. "A végén egy olyan rendszer jönne létre, ami iszonyatosan drága, és nem tudja szűrni a milliónyi oldal mindegyikét" - mondta Davies.

Cenzúra vagy gyermekvédelem?

A pornográfia tiltásának ötlete is megosztja a brit szervezeteket. Az Open Rights Group szerint nem is a pornó a lényeg, hanem, hogy ezáltal egy teljes cenzorrendszert próbálnak kiépíteni. "Ez egy rossz irány, ha a kormány kezében lenne a tiltólista, biztosak lehetnek benne, hogy a Wikileaks is rákerült volna" - mondta Jim Killock, a szervezet elnöke.

Az internetes pornográfia mennyiségében és minőségében is különbözik a korábban elérhető felnőtt tartalmaktól - mondta a BBC-nek Miranda Suit, a Safer Media elnökhelyettese. Suit szerint a felnőtt tartalmaknak kitett gyermekek függővé válnak, és később alkalmatlanná válnak rendes párkapcsolat kialakítására. "Cenzúráról beszélünk, ami a gyermekek megvédése érdekében történik" - mondta a kormányjavaslatot támogató Suit.