Lenyomták a Wikileakset támogató hackerek fórumát

Vágólapra másolva!
Jelentős kibertámadás tette közel egy napon át elérhetetlenné 4Chan nevű online fórumot szerdán.  A szájtnak többek közt a titkos információk kiszivárogtatásával foglalkozó WikiLeaksszel szimpatizáló hackerek is tagjai.
Vágólapra másolva!

Bár azt, hogy kik állnak a 4Chan elleni támadás mögött, még nem tudni, a BBC híre szerint azonban valószínűsíthetően az Anonymous nevű hackercsapat ellen irányult, amely korábban a WikiLeaksszel szemben fellépő szervezetek és vállalatok ellen hajtott végre támadásokat. A 4Chan számos felhasználója ugyanis ennek a csoportnak a tagja.

A fórumot úgynevezett túlterheléses támadás érte, amelynek keretében rengeteg számítógépről egyidejűleg lekérésekkel bombázták az oldalt. Ennek hatására a 4Chan közel 24 órán át nem, vagy csak nagyon akadozva volt elérhető. Egyelőre senki nem vállalta magára a felelősséget a támadásért, amelyet az oldal alapítja jelentett be a Twitteren a következő szavakkal:" Az oldal túlterheléses támadás miatt nem érhető el, csatlakozunk a megtámadott honlapok - Mastercard, Visa, Paypal stb. exkluzív klubjához."

Egyes sajtóhírek szerint a 4Chan ellen egy saját bevallása szerint hazafias célból tevékenykedő amerikai hacker, Jester hajtotta végre a támadást, ő ugyanis a WikiLeaks rendszereit is megtámadta. Ezúttal azonban a Twitteren tagadta, hogy ő állna a fórum elleni kibertámadás mögött.