Börtönbe vonult Sarah Palin hackere

Vágólapra másolva!
Egy évet és egy napot kell eltöltenie egy kollégiumszerű, minimális biztonsági rendszerrel védett börtönben a Sarah Palin leveleit kiszivárogtató fiatalembernek. 
Vágólapra másolva!

Az egyéves büntetést munkával fogja tölteni David Kernell. Az alacsony biztonsági fokozatú szövetségi börtön minden lakójának dolgoznia kell, hacsak az egészségügyi állapota miatt fel nem mentik. "Dolgozhat a konyhán, kertészkedhet, vagy bármi mást is, amit a személyzet kijelöl neki" - mondta Edmond Ross, a börtön szóvivője.

Kernell még 2008 szeptemberében, az elnökválasztási kampány alatt törte fel az amerikai alelnökjelölt privát postafiókját. Elfogását követően úgy nyilatkozott, tettét csupán heccből követte el. Kernell egyébként nem lopta el Sarah Palin jelszavát, hanem néhány könnyen kitalálható személyes adatát adta meg a Yahoo ingyenes levelezőszolgáltatás jelszó-visszaállító szolgáltatásának. Az újonnan generált kóddal már be tudott jutni a fiókba, és közzétehette a politikus magánlevelezésének egy részét.

David Kernell olcsón úszta meg a szenátor asszony postafiókjának feltörését. A tárgyalások márciusi kezdetekor még arról folyt a spekuláció, hogy az ügyben kiszabható húszéves börtönbüntetésre ítélik-e a 23 éves fiatalembert. A politikus üzeneteinek kiszivárogtatását azért vélték különösen súlyosnak, mert az adatok akár a választási eredmények megváltoztatására is alkalmasak voltak.