Szabadalom védi a vicces Google-logókat

Vágólapra másolva!
Perelhet is a Google, ha valaki lekoppintja az ünnapi alkalmakkor használt vicces, művészi vagy animált logóit. Az amerikai szabványügyi testület tíz év várakozás után bejegyezte a cég szabadalmát az egyedi képekre - adta hírül a Crunchgear.
Vágólapra másolva!

Szabadalmi védettséget kaptak a Google egyedi, időnként animált ünnepi logói. A cég 2001-ben kért védelmet az akkor még újszerűnek számító ötletére, ám az amerikai szabadalmi hivatalnak tíz évébe került eldöntenie, hogy jogos-e a kérés. A szabadalom nemcsak az egyedi logóra vonatkozik, az talán még az amerikai viszonyokhoz képest is túl általános dolog lenne, hanem arra a metódusra, amivel egy figyelemfelhívó logóval egy weboldalra vezetik a látogatókat.

A most megítélt szabadalom másra nem is jó, mint hogy a Google erőfitogtató, stratégiai pereket indítson. Az Apple hasonló eszközökkel védi az App Store kifejezéshez fűződő jogát, a Microsoft ugyanígy pereli a Barnes & Noble könyvkiadót a letöltésjelző csíkhoz fűződő szabadalmának okán. A Microsoft társalapítója, Paul Allen pedig tucatnyi cég ellen nyújtott be keresetet a közelmúltban szabadalomsértés vádjával.

Forrás: USPTO
Védettséget élvez mostantól az egyedi logó

Egyre gyakrabban van magyar logó

Az első - az 1998-as Burning Man fesztivált ábrázoló doogle óta az időnként felbukkanó spéci logók az internet színfoltjaivá váltak. Ha egy újabb példány kerül fel, annak a híre hamar körbejár az interneten. Az interaktívabb verziókkal, például a Pacman játékot tartalmazóval, pedig hosszasan szórakoznak a netezők.

A doodle-k gyártásába egy ideje a magyar Google-iroda is bekapcsolódott. Egyedi logó emlékezett meg március 15-ről, Munkácsy Mihály, a hologramot feltaláló Gábor Dénes vagy épp Harsányi János születésnapjáról. A cég legutolsó doodle-s akciójában magyar iskolások rajzolhatnak logót a Google-nak. A "Nekem Magyarország..." nevű pályázatra általános és középiskolások küldhetnek be rajzokat, ezekből előbb a zsűri választ korcsoportonként 15 alkotást, majd szavazásra bocsátja a műveket az interneten. A gyerekrajzos logó június 15-én kerül majd ki a kereső nyitólapjára.