Komoly internetes támadás ért egy EU-szervet

Vágólapra másolva!
Többek közt a líbiai háborúval kapcsolatos stratégiáról is határoznak az előtt a két napos ülésen, melynek előestéjén komoly kibertámadás érte az Európai Külügyi Szolgálat számítógépeit.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió szóvivője a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy ezen az ülésen nagyon fontos témákban születnek majd a kontintensre vonatkozó döntések, többek közt a líbiai eseményekkel, és a követendő gazdasági stratégiáról is ezen határoznak. Az EU hivatalosan nem számolt be a kibertámadás részleteiről, de a brit közszolgálati médiumnak nyilatkozó, névtelenséget kérő forrás szerint a mostani egy nagy volumenű támadás volt.

Annak érdekében, hogy az internetes támadók ne tudjanak hozzáférni a külügyi szolgálat rendszerében lévő információkhoz, ideiglenesen teljesen le kellett kapcsolni a szervezet hálózatát a világhálóról, így az ott dolgozók az intézményen kívülről a belső levelezésüket sem érhették el.

A rendszergazdák mindenk dolgozót arra kértek, változtassa meg korábbi jelszavát, és vizsgálatot indítottak a támadások kapcsán. Decembeben a francia pénzügyminisztérium hálózatára csatlakozó több mint százötven számítógépet ért támadás, amelynek végrehajtói valószínűleg a G20-as országcsoport francia elnökségével összefüggő titkos dokumantumokat akartak megszerezni.