Semmi sem állítja meg a MySpace-t a lejtőn

Vágólapra másolva!
Rendre csődöt mondanak a MySpace feltámasztására indított kísérletek. A comScore piackutató cég mérése szerint az év első két hónapjában tízmillió felhasználó tűnt el a zenés közösségi oldalról.
Vágólapra másolva!

73 millióról 63 millióra csökkent a MySpace felhasználóinak száma 2011 februárjára. A közösségi oldal megmentésére vonatkozó ötletek egyelőre hatástalannak bizonyultak, a felhasználók elvándorlása egyre gyorsul. Tavaly februárhoz képest ötvenmillióval kevesebben járnak zenét hallgatni és a barátaikkal beszélgetni a MySpace-re. Az oldal lecsúszását sem a tavalyi fókuszváltás - általános közösségi oldal helyett zenei témákra fókuszáló lap lett - sem pedig a szervezet karcsúsítása nem állította meg.

A MySpace megmentése érdekében a tulajdonosai abba is belementek, hogy megengedjék a facebookos és a myspace-es profiloldalak összekötését, azaz alárendeljék magukat a közösségi oldalak jelenlegi királyának. Az akkori terv szerint a News Corp médiakonszern kezében levő lap a Facebook zenei kiegészítője lehetett volna, ahová a muzsikát szerető facebookozók átlátogatnak új slágereket felfedezni.

A mostanra zenés, multimédiás közösségi oldallá alakított MySpace-t 2005-ben vásárolta meg a Rupert Murdoch vezette médiavállalat 580 millió dollárért. Murdoch számítása nem vált be, az oldalt gyorsan megelőzte népszerűségben a Facebook, és nyereség helyett hamarosan komoly, több tízmillió dolláros veszteséget kezdett termelni.