Európában is indul a Microsoft Street View-ja

Vágólapra másolva!
Korábban csak amerikai településeken volt elérhető, hamarosan azonban európai városokban is elindul a Microsoft virtuális utcakép-szolgáltatása, amellyel kezdetben nem teljes városokat, hanem csak a legfontosabb útvonalakat kívánják lefedni. Magyarországon egyelőre nem várható a szolgáltatás.
Vágólapra másolva!

A BBC híradása szerint a Microsoft kamerás autói már elkezdték rögzíteni panorámaképeiket Londonban, a jövő hónapból pedig Európa más nagyvárosainak utcáiról is készítenek felvételeket. Ezeket a Google Street View-jához hasonló szolgáltatás megvalósításához használja fel a Microsoft Bing Maps nevű internetes térképén, ahol eddig ötvenhat amerikai település utcáiról készült panorámák voltak hozzáférhetők. A Microsoft Magyarországnál az [origo] kérdésére elmondták, hogy a StreetSide nevű szolgáltatás azokban az európai országokban indul el, ahol elérhető a Bing Maps lokalizált verziója, és a Microsoft elnyeri a helyi adatvédelmi hatóságok jóváhagyását is. Bár a Bing Mapsen elérhető hazánk térképe, a szolgáltatást még nem honosították, így egyelőre az utcai panorámák bevezetése sincs tervbe véve.

A szoftvercég a BBC brit közszolgálati médiumnak úgy nyilatkozott, hogy a Streetside kezdetben kisebb lefedettséget biztosít majd a Google szogláltatásánál, mivel nem céljuk a települések minden egyes utcáját feldolgozni, inkább a belső kerületekre koncentrálnak. A panorámaképeket helyfüggő szolgáltatásokkal akarják összekötni, amelyek segítenek a felhasználóknak például éttermet, bankot vagy egyéb szolgáltatásokat megtalálni.

Forrás: [origo]
StreetSide panorámafelvétel New Yorkról

A Google-t számos országban felelősségre vonták azért, mert kamerás autói az utcaképek mellett vezeték nélküli hálózatok adatait gyűjtötték össze - a vállalat érvelése szerint "véletlenül". A Microsoft nyilatkozatai szerint korábban ugyancsak rögzített hasonló adatokat helyfüggő szolgáltatásainak működtetéséhez - ezek segítenek megtalálni például a közeli boltokat -, de ezt a gyakorlatot riválisának botránya miatt felfüggesztette. A szoftvercég képviselője úgy nyilatkozott, csak a megfelelő adatvédelmi irányelvek kidolgozását követően fogják ezt újrakezdeni.