Egy hackerre bízzák az internet biztonságát

Vágólapra másolva!
Egy veterán hackert választottak az internetes címzési rendszer működését felügyelő szervezet, az ICANN biztonsági vezetőjévé. A korábban Dark Tangent álnéven tevékenykedő Jeff Moss az egyik alapítója a világ legrangosabb hackerkonferenciáinak, és húsz éve foglalkozik internetbiztonsággal.
Vágólapra másolva!

Az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) nevű szervezet a világháló alapját képező címzési rendszer felügyeletén keresztül gyakorlatilag az internet stabil működésének biztosításáért felel. A nonprofit szervezetben csütörtökön választottak új biztonsági vezetőt Jeff Moss személyében, aki egy veterán hacker, ismereteit azonban a világháló biztonságának növelésére fordította.

Moss az alapítója a világ legrangosabb hackerkonferenciájaként számontartott Def Connak, amelyet 1993 óta minden nyáron megrendeznek Las Vegasban. Ezen az eseményen nem csak informatikai szakértők, hanem kiberbűnözők, jogászok, újságírók is részt vesznek, az első konferenciát tulajdonképpen Moss búcsúbulijaként szervezték meg. Ugyancsak részt vett a Black Hat nevű kisebb, elsősorban vállalatoknak szánt, hasonló tematikájú biztonsági konferenciák szervezésében, és a szakember Barack Obama amerikai elnök kiberbiztonsági tanácsadó testületének is tagja. Jeff Moss pénteken kezdi meg munkáját az ICANN Washingtonban lévő irodájában, mint a szervezet alelnöke és biztonsági igazgatója.

Kinevezése kapcsán Rod Beckstrom, az ICANN elnöke úgy nyilatkozott, hogy Moss belülről is ismeri a hackervilágot több mint húsz éve, ezt a tudását pedig a kibertér fenyegetései elleni harcra fordítja. Beckstrom egyébként tavaly, a Black Hat konferencián jelentette be, hogy az internet működését alapjaiban akarja továbbfejleszteni az ICANN, a különböző kártevők terjesztéséhez használt hamis honlapok visszaszorítása érdekében. Az internetes névrendszert az oldalakat hitelesítő titkos kóddal fogják kibővíteni.