A Winklevoss-ikrek letettek a Facebook további megkopasztásáról

Vágólapra másolva!
A Facebook-alapító Mark Zuckerberget hét éve perekkel zaklató Winklevoss-ikrek most végképp elálltak a további jogi lépésektől.
Vágólapra másolva!

Tyler és Cameron Winklevoss 2003 végén azzal bízták meg az egyetemista Mark Zuckerberget, hogy kódolja le nekik ConnectU néven indítandó, egyetemi kapcsolatépítő webszolgáltatásukat. Zuckerberg, aki erre szóbeli ígéretet tett, ehelyett saját vállalkozásba fogott thefacebook.com néven. Az ikrek még akkor beperelték azt állítva, ellopta az ötletüket. Az azóta már Facebook néven futó vállalat visszatámadott, a ConnectU-t adatlopással és a Facebook-felhasználók spammelésével vádolva meg. Az ügynek peren kívüli egyezség lett a vége, amelynek keretében a Facebook 65 millió dollárt fizetett, illetve részvénycsomagot adott át a felpereseknek, akik megszüntették a ConnectU-t. Ezt az egyezséget igyekeztek később visszacsinálni a Winklevossok arra hivatkozva, hogy a Facebook alulbecsülte az alku alapját képező cégértéket, azaz ők többet is kaphattak volna.

Erre idén áprilisban az illetékes fellebbviteli bíró, Alex Kozinski azt mondta, "Van egy pont, amikor már be kell fejezni a pereskedést. Most elértük ezt a pontot." Az ikrek és pertársuk, Divya Narendra akkor nem vették tudomásul ezt a kijelentést, most szerdán azonban visszavonták beadványukat és kijelentették, nem csatáznak tovább.

A The Social Network című filmben is bemutatott háborúskodás nem az egyetlen, amiben Zuckerberget ötletlopással, üzleti partnerei kisemmizésével vádolja. Korábbi alapítótársát és barátját, Eduardo Saverint kiszorították a cégből, de egy megnyert per nyomán ismeretlen módon - de minden bizonnyal jelentős summával - kárpótolták és korábban megtagadott társalapítói státuszát is visszaállították. Nemrég pedig egy New York-i üzletember perelte be Mark Zuckerberget, mert állítása szerint ötvenszázalékos részesedéssel rendelkezik a Facebookban, s ezt régi e-mailekkel próbálja igazolni.