Lehallgatástól védő kütyüt dob piacra John McAfee

John McAfee,a McAfee amerikai vírusírtócég vezetője, Guatemala City
Vágólapra másolva!
A kalandos életű internetmilliárdos legújabb projektje egy anonim internetezést biztosító szerkezet, amelyet még az amerikai nemzetbiztonság sem tud lehallgatni.
Vágólapra másolva!

McAfee még a kilencvenes években gazdagodott meg a nevét viselő víruskereső szoftverből, néhány éve azonban eladta az azt fejlesztő céget. Ezt követően botrányos menekülésével került be a világsajtóba: a belize-i rendőrség gyilkosság vádjával körözte a milliárdost, akinek végül sikerült Guatemalán keresztül az Egyesült Államokba jutnia.

Lehallgatástól védene bárkit

John McAfee legújabb projektje egy száz dolláros, vagyis durván 20-22 ezer forintos tervezett áron várható, zsebrevágható méretű kütyü, amely megvédi használóját attól, hogy lehallgassák az internetes tevékenységét. A D-Central nevű eszközt a milliárdos a hétvégén jelentette be egy San Joséban tartott zenei és technológiai fesztiválon. McAfee Future Tense néven már vállalkozást is indított a kütyü forgalmazásához, ám egyelőre fejlesztő és gyártópartnerek keres. Várakozásai szerint már fél év múlva a boltokba kerülhet a szerkezet.

John McAfee még guatemalai szállodai szobájában Forrás: AFP/Getty/Joe Raedele

Bár az Edward Snowden nemrég kiszivárogtatott dokumentumokból kiderül, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) gyakorlatilag minden fontos titkosítás kijátszására van valamilyen módszere, McAfee szerint fejlesztése lehetetlenné teszi a felhasználók beazonosítását, vagy tartózkodási helyük meghatározását.

Elvileg nem lesz benne hátsó ajtó

A tervezett eszközök az interneten keresztül működő, titkosított kommunikációt bonyolítanának, amely a felhasználók saját eszközei mellett nyilvános szervereket is igényelne működéséhez. A virtuális jálózat nem csak kommunikációra, de fájlok megosztására lenne alkalmas. A hasonló szolgáltatásokat nyújtó Tor hálózatról kiderült, hogy annak forgalmába az NSA betekintést tudott nyerni. McAfee szerint az eszközben olyan egyedi titkosítási megoldást tervez alkalmazni, amelyben az amerikai titkosszolgálatoknak nincs semmilyen hátsó ajtó elhelyezve.

A milliárdos maga is elismerte, hogy egy ilyen szolgáltatást bűnözők is kihasználhatnak, de elmondása szerint ha az Egyesült Államokban megtiltanák a D-Central árusítását, akkor az Egyesült Királyságban, Japánban vagy a harmadik világban fogja piacra dobni azt.