A "selfie" az idei év szava

2013.11.19. 10:29

A saját magunkról készült fotó elnevezése a seggrázás elől happolta el az elismerést.

A brit Oxford-szótár szerkesztőbizottságának vizsgálatai szerint az angol "selfie" kifejezés használatának gyakorisága 17 ezer százalékkal nőtt az elmúlt egy évben – írja a BBC. Selfie-nek az olyan fotót nevezik, amelyet valaki saját magáról készít, tipikusan saját kézben tartott fényképezőgéppel vagy okostelefonnal, esetleg webkamerával, és megosztja valamilyen közösségi oldalon. A definíció a szótár online változatában már most is megtalálható, a nyomtatott változatból pedig a következő kiadásba fog bekerülni.

A szótár szerkesztőinek blogbejegyzése szerint az idén gyakorlatilag vita nélkül dőlt el, hogy melyik új szót válasszák az év új szavának. A szerkesztők bevallása szerint egyébként az angol kifejezés már tavaly nyáron felbukkant, de széles körben – nem csak angol anyanyelvűek körében – csak az idén vált széles körben használttá. Az idén nyáron gyerekek Ferenc pápával közösen készítettek egy selfie-t, de például Barack Obama amerikai elnökkel is készültek hasonló közös fotók.

Ilyen egy selfie Ferenc pápával

Forrás: Twitter.com/FabioMRagona

Az Oxford-szótár szerkesztőinek vizsgálatai szerint a kifejezés elsőként 2002-ben vagy 2003-ban bukkant fel egy ausztrál internetes fórumon: Itt valaki egy magáról részegen készített fotó gyenge minőségét kommentálta azzal, hogy "bocsánat a rossz fókusz miatt, ez egy selfie". A kifejezést közösségi oldalak és többek közt a Flickr képmegosztó szájt felhasználói kezdték használni az önportrék mellett, ám széles körben csak 2010 után kezdték el használni világszerte, tavaly óta pedig már a médiában is használják a kifejezést. Az idei jelöltek közt felbukkant a twerking, azaz "seggrázás" kifejezés is, de a selfie vitte el a pálmát.