Több magyar város is T-City lenne

Vágólapra másolva!
Országos elérhetőséggel szeretné bevezetni a Magyar Telekom azokat az új mobiltárca- és okosmérési megoldásait, amelyeket ügyfeleivel és üzleti partnereivel együtt tesztel.
Vágólapra másolva!

A távközlési cég pénteki sajtótájékoztatóján Pataki Róbert, a Magyar Telekom üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese számolt be a cég innovációs fejlesztési irányairól. A hagyományos távközlés jelenleg küzdelmes időszakát éli, hiszen a növekedési kilátásai korlátozottak. A Magyar Telekom ezért több éve dolgozik olyan új, de az alaptevékenységéhez kapcsolódó megoldásokon és üzletfejlesztési irányokon, amelyek a jövő növekedési üzletágai lehetnek.

"A korábban kijelölt új üzleti területeket továbbra is kiemelten kezeljük. Ilyen elsősorban az energia, a média és tartalom, a pénzügyi szolgáltatások mint pl. a biztosítás, valamint a digitális otthonhoz kapcsolódó innovációk. Emellett Szolnokon a T-City keretében sikeresen tesztelünk további, többek között lakossági, oktatási és energiagazdálkodási megoldásokat, mint például a városkártya, a digitális iskolai beléptető rendszer vagy az okosmérés" - mondta Pataki Róbert.

Pataki Róbert Forrás: Origo

A fizetés mellett számos más célra is használható mobiltárca, vagy a kontrollált energiafogyasztás lehetőségét megteremtő okosmérés (smart metering) országos elterjedése akkor várható, ha azokat mindenki számára elérhetővé teszik a szolgáltatók. A Telekom ezért partnereivel együttműködésben készíti elő ezek bevezetését. A szükséges többoldalú egyeztetések és a szabályozási környezet alakulása miatt az eredetileg elképzeltnél némileg későbbre tolódott a piaci bevezetés, viszont így a fogyasztóknak előnyösebb és egyszerűbb megoldások születtek.

A vezérigazgató-helyettes a beszámolt arról is, hogy több megyei jogú város jelezte, hogy szívesen csatlakoznának a Szolnokon működő T-City programhoz, amelynek keretében a város lakosai, oktatási intézményei, vállalatai elsőként próbálhatják ki és tesztelhetik Telekom a új szolgáltatásait és fejlesztéseit. Ez felgyorsíthatja az új termékek bevezetését és elterjedését országos szinten.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.