Száznegyvenmilliós büntetés egyetlen torrent miatt

Vágólapra másolva!
A tetemes pénzbírságot egyetlen film megosztásáért szabták ki egy svéd torrentezőre.
Vágólapra másolva!

A BBC beszámolója szerint az interneten illegálisan terjesztett film ügyében a bíróság az alapján állapította meg a pénzbüntetés mértékét, hogy a film kiadója mennyi pénzért tette volna elérhetővé ingyenesen a filmet a világhálón.

A Nordisk Film AS filmstúdió számításai szerint ez 143 millió forintnak megfelelő svéd korona, bár a társaság eredetileg ennek dupláját követelte a 28 éves svéd internetezőtől. A férfit egyébként további 517 film és tévéműsor megosztásáért felfüggesztett börtönbüntetésre és 160 óra közmunkára ítélte az ügyében eljáró svéd bíróság. A férfi a már bezárt Swebits.org torrentszájton osztotta meg a tartalmakat. Korábban egy film jogtalan terjesztéséért még nem szabtak ki ilyen magas összegű bírságot.

A Rights Alliance nevű helyi jogvédő szervezet szerint a férfi a legnotóriusabb svéd filmkalóz volt, míg a Svéd Kalózpárt szerint a súlyos ítélet azt mutatja, hogy a szerzői jogi törvényeket teljesen meg kell változtatni. A kalózpárt szerint engedélyezni kellene a kulturális tartalmak szabad terjesztését.