A Facebook tudja, mikor fogunk szakítani

Kult, Facebook szerkesztőségi körkérdés
Vágólapra másolva!
A cég adatbányászai szerint a három hónap együttjárás után már jó esély van a tartós kapcsolatra, amelyhez leginkább télen érdemes ismerkedni.
Vágólapra másolva!

A Facebook az idén péntekre eső Bálint-nap alkalmából egy sor érdekes statisztikai adatot hozott nyilvánosságra, amelyeket amerikai felhasználók anonimizált adataiból nyertek ki. A közösségi hálózat munkatársai olyan eseteket vizsgálatak, amelyekben a két fél korábbi "egyedülálló" státuszát megváltoztatta "kapcsolatban van XY-nal"-ra.

Ahogy telnek a hónapok, úgy csökken a szakítás esélye

Ahogy az a felhasználók adataiból készült diagramon jól látható, minél tovább van együtt egy pár, annál kisebb az esélye a kapcsolat felbomlásának. A kritikus időszak három és hat hónap után érkezik a statisztikák szerint: ekkor szakítanak a legtöbben azok közül, akik státuszukat be is jelölik a közösségi oldalon. A társaság statisztikái szerint a Facebookon bejelölt kapcsolatok közül a három hónapnál tovább tartók fele legalább négy évig fennáll. Ennyi idő után a szakítás valószínűsége minimálisra csökken.

Így csökken a szakítás esélye Forrás: Facebook

A Facebook munkatársai a 3 hónapnál rövidebb románcokat eleve nem vették figyelembe, és csak 23 évesnél idősebb korú felhasználókat vettek figyelembe. A közösségi háló kimutatásai szerint a télen kötött (és bejelölt) ismeretségek általában hosszabb életűek a nyáriaknál. A szájt munkatársai egyébként 2011-ben kiugróan sok szakítást regisztráltak, amelynek okát nem sikerült kideríteniük, elképzelhetőnek tartják, hogy az amerikai gazdasági helyzet javulása játszhatott ebben szerepet.

Ötvenféle nem közül választhatunk

Csütörtök óta a közösségi oldal használói nem csupán férfi vagy nőneműként jelölhetik meg nemi identitásukat, hanem ötven különböző lehetőségből választhatnak - egyelőre csak az angol nyelvű felület használata esetén. Az új felületen kiválasztható például a biszexualitás és a nemektől való függetlenség, transzszexuális irányultság vagy többneműség. Lehetőség van arra is, hogy a felhasználók jelezzék, ha nem biztosak nemi identitásukban.

Tengernyi új opció került a nemek kiválasztásához Forrás: Facebook

Az új adatlapokon az is megadható, hogy megszólítása esetén az angol nyelvben használatos hímnemet, nőnemet vagy semleges nemet preferálja. Az ötvenféle kiválasztható opció listáját a Fox News cikkében lehet elolvasni.