Videohívás és kedvenc mérkőzéseink megtekintése mobiltelefonon. Ilyen és ehhez hasonló szolgáltatásokat nyújtanak a harmadik generációs mobilok. 3G rendszer elindulására azonban Magyarországon 2004 előtt nemigen lehet számítani.
Az IIR Magyarország szervezésében került megrendezésre október 15. és 17. között a Mobil Telekommunikáció 2002 konferencia, amelyen többek között a harmadik generációs mobilkommunikációval (3G/UMTS) kapcsolatos tapasztalatokról, a megvalósítás akadályairól, hazai helyzetéről is szó esett. Mint ismeretes, a következő generációs UMTS (Universal Mobile Telephone Service)hálózatok olyan gyors adatátvitelt tesznek majd lehetővé, amely révén akár videotelefonálás is lehetővé válik (a hívó és a hívott fél látja egymás arcát a készülékek kijelzőjén), de akár filmeket vagy híreket is meg lehet tekinteni majd a mobiltelefonokon. A jelenleg elterjedt, 2,5 generációsként is elterjedt GPRS mobilhálózatok még nem alkalmasak az előbb említett, nagy sávszélességet igénylő szolgáltatások használatára, azonban internetezni, e-mailezni már ezekkel is lehetséges.
Nemzetközi tapasztalatok
Simon Gyula, a Hírközlési felügyelet (HíF) rádiótávközlési projektigazgatója a konferencián részletesen ismertette a világ első működő kereskedelmi 3G szolgáltatását, amelyet a japán NTT DoCoMo vállalat üzemeltet FOMA, azaz Freedom Of Multimedia Access néven. A FOMA 2001. október 1-jén, az eredeti tervekhez képest 5 hónapos késéssel indult be. A WCDMA (Wideband Code Division Multiple Access) rendszerben működő szolgáltatásnak 106 ezer előfizetője van, s jelenleg az ország 60 százalékán vehető igénybe, de a tervek szerint 1 éven belül 90 százalékra növekedik majd lefedettsége. A FOMA segítségével 384 kbps-os sebességgel tölthetők le, és 64 kbps-mal tölthetők fel az adatok a mobiltelefonról, bár már van olyan készülék is, amely 384/384 kbps-os átvitelt is támogat.
Érdekesség, hogy a 3G szolgáltatásnak maga a DoCoMo teremtett saját konkurenciát: WLAN (vezeték nélküli helyi hálózati) szolgáltatást is beindított. Ez némileg helyhez kötött szolgáltatás, hiszen csak a város egyes pontjain elhelyezett elérési pontok közelében érhető el, azonban jóval olcsóbb az előbb említett FOMA-nál. Az országban még a KDDI üzemeltet 2002 áprilisa óta cdma2000 1x rendszerű 3G adatátviteli szolgáltast, a J-Phone pedig egyelőre az MMS-hez hasonló, Sha-mail nevű képes üzenetküldő szolgáltatásával, és digitális kamerával felszerelt mobiltelefonjaival kívánja meghódítani a potenciális ügyfeleket.
Az európai országok közül Norvégiában 2001. novembere óta működik WCDMA-alapokon nyugvó kísérleti 3G-tesztüzem, a brit szigetek egyes részein pedig 2001 decemberében kezdték meg a tesztelést, a szolgáltatás kereskedelmi bevezetését 2003. elején tervezik. A közeli szomszédok közül a Mobilkom Austria jelentette be szeptember végén, hogy a nagyobb osztrák városokban már elérhetők harmadik generációs adatátviteli szolgáltatásai, azonban az ezek használatához szükséges mobilkészülékek e sorok írásakor még nem álltak rendelkezésre. Simon Gyula előadása során kitért a 3G mobilhálózatok gyors kiépítésének akadályaira, melyek között a mobilpiac világméretű lassulását, a távközlési piac általános helyzetét, valamint az UMTS licenceket megszerző cégek gyenge pénzügyi helyzetét említette.
Nem mellékes természetesen a 3G infrastruktúra kiépítésének magas költsége, az újgenerációs szolgáltatásokat támogató mobiltelefonok hiánya. Említésre méltó tényező az is, hogy a szolgáltatók az UMTS minél későbbi bevezetésében érdekeltek, mivel előbb meg kell térülnie a 2,5 generációsnak is nevezett GPRS-hálózatok kiépítésével kapcsolatos kiadásaiknak.
A hazai helyzet
Noha az UMTS koncesszió meghirdetésével már 2000 ősze óta küszködik a kormányzat, Simon úgy véli, hazánkban az idei év során nemigen lehet számítani annak kiírására. Ez többek között annak köszönhető, hogy az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) álláspontja szerint a korábbi mobil beruházásoknak (GPRS) meg kell térülniük, mielőtt újabb szolgáltatások bevezetésére kerülne sor. A projektigazgató előadásában hangsúlyozta, 3G engedélyezés biztosan lesz Magyarországon, de a szolgáltatások beindítása 2004 januárja előtt nem várható. A meghirdetés egyébként a WCDMA szabványt fogja preferálni. Előadásának végén Simon Gyula kiemelte, az ország a 3G terén nincs lemaradva, az engedélyezések "késedelmének" köszönhetően pedig az új generációs szolgáltatások indulásáig nő a 3G mobilkészülékek kínálata, áruk csökken, a gyártók túllesznek az új rendszereket érintő gyermekbetegségeken, és megnő az elérhető alkalmazások száma is. Az európai tapasztalatok összegzése alapján pedig leszűrhetővé válik, hogy az egyes külföldön alkalmazott engedélyezési eljárásokból mit érdemes átvenni és mit nem.
3G alkalmazások
A konferencia következő előadásán Istvánffy Miklós, az Ericsson Magyarország ügyfélkapcsolati igazgatója a harmadik generációsnak mobil alkalmazásokról beszélt. Mint ismeretes, a 3G mobilhálózatok a jelenleg elérhetőnél jóval nagyobb adatátviteli sebességet biztosítanak majd, így számos újfajta multimédiás szolgáltatás lesz elérhető rajtuk. Istvánffy kihangsúlyozta, a 3G esetében nem érdemes egy darab csúcs-alkalmazás (ún. killer application) kialakítására várni, hanem sokféle szolgáltatást kell majd beindítani, így jóval kisebb problémát okoz egy szolgáltatás esetleges bukása.
A 3G a gyakorlatban 144 Kbps-tól 2 Mbps-ig terjedő adatátviteli sebességet fog majd biztosítani a felhasználóknak tartózkodási helyük - város, avagy ritkán lakott térség -, és mozgási sebességük függvényében. (Ilyen feltételek mellett egy háromperces MP3-zene letöltése 11-90 másodpercet vesz igénybe, míg a jelenleg elérhető GPRS technológiával ugyanehhez 6-9 percre van szükség.)
A harmadik generációra történő áttérés során először a meglévő szolgálatásokat érdemes továbbfejleszteni, ezekhez megfelelő hozzáférést és szolgáltatási csomagokat kell kialakítani, valamint folyamatosan javítani a használhatóságot és a kényelmet. Elkerülhetetlen lesz új üzleti modellek bevezetése és a mobilszolgáltatóknak nyitottabb magatartást kell tanúsítaniuk partnereik felé. Istvánffy hangsúlyozta: az állandó adatkapcsolatot biztosító GPRS bevezetésével nagy lépést tettünk a 3G felé. Véleménye szerint érdemes lesz figyelni az első bevezetők tapasztalatait, de nem feltétlenül kell lemásolni mindent, hiszen ami az egyik országban bevált, az nem jelenti azt, hogy máshol is sikeres lesz.
Kapcsolódó cikkek:
[origo]
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Sokat ráz, mégis nyugalmat ad az okosóra
Kipróbáltuk minden idők legjobban várt okosóráját, a Pebble-t. Az Amerikából rendelhető, e-papír képernyős, vízálló kütyü hétköznapi kvarcórára hasonlít, de agresszív ...
Mit tud az európai csodarepülő?
Az Airbus A350-es óriásgép első példánya nemrég gurult ki a festőhangárból, és első repülésére készül. Az európai mérnökök mindenben az amerikai riválist, a Boeing 787 ...
Afganisztánban maradnak az amerikai robokopterek
Jól teljesítettek a tesztfeladatokon az amerikai fejlesztésű, pilóta nélküli helikopterek. Azt ugyan még nem tudni, hogy a légierő hadrendbe állítja-e a K-Maxeket, de a ...
Amerikában mindenkit lehallgatnak - és itthon?
Amerikában minden telefonhívást rögzít az állam egyik gigaügynöksége, Magyarországon erre nincs mód. Kiszámoltuk, mennyi helyet foglalna, ha az összes hazai telefonhívás ...
Felhúztuk a maximumra a grafikát
Összeszereltük az új generációs konzolgépek vetélytársául szánt, játékok futtatására kihegyezett gamer számítógépünket. Ezen a PC-n minden játék maximális grafikai ...
Így mozizhat otthon torrentezés nélkül
Tud-e egy magyar netező úgy filmet nézni, hogy nem tölti le azt illegálisan a hálóról? Kipróbáltuk a legális házimozizást kínáló szolgáltatásokat, és megmutatjuk, miben ...
Az Országház is beférne Csernobil új szarkofágja alá
Építői szerint egy évszázadig áll majd a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé tervezett, csúcstechnológiás robotokkal is felszerelt új acélszarkofág. A harmincezer ...
Csúcsgépet építünk az új Playstation helyett
Mennyiből lehet egy következő generációs játékgépet összerakni a legolcsóbban? Hardveres szakik és játékfejlesztők tanácsai alapján állítottunk össze egy olyan ...
Kifulladt az iPhone főellensége
A legutóbbi iPhone-hoz hasonlóan a legnagyobb riválisának számító, új Samsung csúcsmobil sem hoz forradalmi újdonságot. Az elődnél szebb képernyő, jobb kamera, gyorsabb ...
Élessze újjá a PC-jét tavasszal!
Lassan indul a laptop, lomhán töltődnek be a szájtok, vagy szaggatnak a videók? Ne cserélje le a számítógépet, elég, ha rendbe rakja. Cikkünkből megismerheti a ...
Megfojtja a csúcsmobilt a Facebook Home
A közösségi oldal egyelőre pár csúcskészülékre elérhető nyitóképernyője nem forradalmi, inkább idegesítő. A bejövő üzeneteket a képernyőn megjelenő fejekkel jelző Chat ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.