Beindult a gyorsabb internet a Vodafone-nál

Vágólapra másolva!
A Vodafone bejelentette, hogy - közel másfél hónap késéssel - megkezdte működését a cég mobilhálózatán egy adattömörítő technológián alapuló szolgáltatás, amely a mobilinternetezés sebességét hivatott meggyorsítani.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, a Vodafone Magyarország június végén bejelentette, hogy július közepétől korábban átalánydíjas GPRS internetszolgáltatását forgalmi díjassá alakítja át. A módosuló árstruktúrával egyidőben a cég egy - képfájlok esetében némi minőségromlást produkáló - adattömörítésen alapuló, Internet Plusz nevű letöltésgyorsító technológia bevezetését ígérte, különböző technikai problémák miatt azonban ennek bevezetésére június végén nem kerülhetett sor, ezért a vállalat végül nem július 15-étől, hanem szeptember 1-jétől vezeti be új árait. A vállalat végül egy durván egynapos tesztidőszakot követően augusztus 6-án útjára indította az Internet Pluszt - áll a Vodafone közleményében.

Ekkortól kezdve a GPRS internet szolgáltatás havidíja 3125 forint marad, ám ez az összeg az eddigi 1 gigabájt helyett csupán 200 megabájt adatforgalmat tartalmaz majd. Az ezen felüli adatforgalmazásért sávonként további díjakat kell majd fizetnie a felhasználóknak: 200 és 500 megabájt közötti adatátvitel esetén az internetdíj összesen bruttó 7000 forintra emelkedik, 500 megabájt és 1 gigabájt között bonyolított havi adatátvitelért pedig 13 ezer forintot kell fizetni majd az ügyfeleknek. 1 gigabájt feletti adatforgalom esetén minden megkezdett 1 gigabájt további bruttó 17 ezer forintba kerül. Ugyanakkor a Vodafone közölte: az adattömörítő technológia bevezetése révén az ügyfelek 90 százalékának nem kell áremelkedésre számítania.