Samsung: új kamerás mobilok

Vágólapra másolva!
A dél-koreai gyártó kedden két új kamerás mobiltelefont, illetve egy hagyományos, színes kijelzővel szerelt alsókategóriás modellt mutatott be.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A Samsung kedden egy frankfurti sajtótájékoztatón mutatta be három új mobiltelefonját. Ezek egyike az E700-as típusjelet viselő félbehajthatós kivitelben, belső antennával készülő felsőkategóriás készülék, amelynek érdekessége, hogy a belső 65 ezer szín, 128x160 pixel felbontású TFT kijelző mellett egy kicsike, 256 színű OLED-képernyő is megtalálható külső felén. A kisebbik kijelző többek között dátum és pontos idő megjelenítésére szolgál, de önarcképek készítésekor a beépített digitális fényképező keresőjeként is funkcionál.

Az integrált kamerával legfeljebb 640x480 pixeles fotókat készíthet a felhasználó, s különböző effektek, keretek, illetve 5-szörös digitális zoom használatára, valamint sorozatfelvételek és esti képek készítésére is mód van. Az 86 gramm tömegű E700-as 9 megabájt belső memóriával rendelkezik.

A készülék támogatja a GPRS-t (egyszerre akár 4+2 időrést használva le- és feltöltéshez), továbbá WAP-elérésre és multimédiás üzenetküldésre is használható. A beérkező hívásokat 40-szólamú csengőhangokkal, illetve rezgéssel képes jelezni, továbbá letölthetőek rá Java-programok is. Az E700-as infravörös porttal rendelkezik, s 800 mAh kapacitású lítium-polimer akkumulátorral szállítja a gyártó.

Forrás: [origo]A Samsung második újdonsága a hagyományos, álló kivitelű, X600-jelű készülék, mely a hazai piacon nemrég megjelent C100-as modellre hasonlít leginkább. A 80 gramm tömegű mobil szintén 65 ezer színű TFT kijelzővel rendelkezik, beépített digitális kamerája pedig 180 fokban elforgatható. További érdekesség, hogy az optika mellett fehér világítódiódákat is elhelyeztek, ezek sötétben való fényképezéskor képesek megvilágítani a témát - vaku helyett. Az X600-as az E700-ashoz hasonlóan 9 megabájt belső memóriával bír, támogatja a GPRS-t és az MMS-t. A telefon rendelkezik infravörös porttal, képes fogadni Java-játékokat, illetve a polifónikus csengőhangokat, és 900 mAh kapacitású lítium-polimer akkumulátorral lehet majd megvásárolni.

Az X600-as kisebb tudású, olcsóbb változata X100-as néven lesz megvásárolható. Az előbbi modellre nagyban hasonlító, ám annál egy kicsivel nagyobb és pár grammal nehezebb mobil az integrált digitális fényképezőt és az infravörös portot leszámítva gyakorlatilag ugyanazt tudja, amit az X600-as. Mindhárom kedden bejelentett Samsung telefon kétsávos, és egyikük sem támogatja a Bluetooth vezeték nélküli adatátvitelt. A magyar piacon várhatóan ősztől lesz megvásárolható mindhárom új mobil, 500, 300 és 200 eurónak megfelelő összegért.