Mobil-újdonságok a CeBIT-en

Vágólapra másolva!
A hannoveri technológiai vásár nyitása előtti napon a Siemens és a Nokia is bemutatta újdonságait. Mindkét társaság most mutatta be első 1 megapixeles kamerával felszerelt mobiltelefonjait.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A Siemens három új mobilkészüléket mutatott be a CeBIT megnyitója előtt. A gyártó C65-jelű, átlagfelhasználóknak szánt mobiljának fő jellegzetességei közé a 65 ezer színű, nagyfelbontású kijelző, illetve a beépített digitális fényképezőgép tartozik. Az extrém használati körülményekkel is jól megbirkózik a társaság M65-ös jelű, külső gumiborítással ellátott, csepp-, por- és ütésálló mobiltelefonja, amely integrált fényképezővel is rendelkezik. A Siemens új, üzletembereknek szánt mobiltelefont is bemutatott szerdán: az S65 jelű készülékbe 1,3 megapixel felbontású digitális fényképezőt és 65 ezer színárnyalat megjelenítésére alkalmas, nagyfelbontású kijelzőt építettek be, 32 megabájtos memóriája pedig utólag bővíthető lesz. A gyártó első két új mobilja júniusban, az S65-ös pedig szeptemberben kerülhet a magyar boltok polcaira.

A Siemens az új telefonok mellett bemutatta még fejlesztés alatt álló speciális eszközét, a PenPhone-t. Az írótollat formázó, 14 centiméteres "tolltelefon" képes felismerni és elmenteni a kézzel írott számokat és üzeneteket - függetlenül attól, hogy mire jegyeztük le azokat. Ha éppen nem esik a kezünk ügyébe semmilyen írófelület, a beépített hangfelismerő is aktiválni tudja a készüléket. Emellett kihangosítót, valamint hangvezérlő funkciót is beleépítettek, és Bluetoothszal kapcsolódik kézi számítógépünkhöz vagy a fejhallgatóhoz. Lézeres technológiákon alapul a vállalat kísérleti virtuális billentyűzete, amely a felhasználó előtti bármely sík felületre ki tud vetíteni egy teljes QWERTY tasztatúrát.

Új mobil a Nokiától is

Forrás: [origo]A hannoveri vásár előnapján a rivális Nokia csupán egyetlen új telefonnal rukkolt elő. A Nokia 7610-es modell 1 megapixel felbontású digitális fényképezőgéppel rendelkezik, MMC-kártyákkal bővíthető memóriájában pedig akár 10 percnyi videoanyagot is rögzíthetünk. Az elmentett kép- és videofájlok közvetlenül a készüléken is átszerkeszthetők, s a 65 ezer színű, nagyfelbontású kijelzőn visszanézhetők. A társaság másik mobil újdonsága a Nokia Image Album nevű eszköz, amely egy 20 gigabájtos merevlemezt tartalmazó mobil háttértár, melyre a mobiltelefonban lévő fotókat lehet áttölteni USB, Bluetooth vagy infravörös kapcsolaton, illetve MMC/SD memóriakártyán keresztül. A harmadik negyedévben megjelenő Image Album lehetővé teszi a képek televízión történő megtekintését is.