Románia: vihart kavart a mobilos iránytű

Vágólapra másolva!
Nagy vihart kavart az a távközlési újdonság Romániában, amely lehetővé teszi, hogy az előfizető mobiltelefonjának kijelzőjén megjelenjen, éppen merre jár.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb romániai mobilszolgáltató nemrég indította be Iránytű nevű új szolgáltatását, amely azonban nem praktikussága révén vált ismertté. A románok egy része úgy érzi, követi őket a titkosszolgálat, nem beszélve a családi botrányokról.

A telekommunikációs cég vezetői szerint az új technikai vívmány piaci stratégiájuk része, mert megkönnyíti a Romániába érkező külföldieknek a tájékozódást és a más városba látogató románok eligazodását is: a mobil kimutatja, éppen melyik város felé autóznak. Ha valakinek nincs szüksége erre a szolgáltatásra, egy gombnyomással eltüntetheti ezt készüléke kijelzőjéről. A román szakminiszter szerint ez nem törvényellenes.

Az ügy pikantériája, hogy a kormánypárti és ellenzéki politikusok sem örülnek ennek az Iránytű szolgáltatásnak, mert azt megkérdezésük nélkül vezette be a cég, amelynek hivatalból előfizetője a parlament. Egyesek odáig mennek, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgetik. A mobilszolgáltató nem válaszolt arra a kérdésre, milyen együttműködési megállapodást kötött a titkosszolgálatokkal és arra sincs biztosíték, hogy engedély nélkül hallgatnak le telefonokat vagy nem szolgáltatnak adatokat az előfizetők tartózkodási helyéről, mozgásáról.