Mobilon jelentkezik be a müezzin

Vágólapra másolva!
A hithű muzulmánok számára újabb fontos szolgáltatás jelent meg a piacon: aki a mecsetektől távol van, ezentúl mobiltelefonján is  hallhatja napjában ötször a müezzin imádkozásra hívó szavát.
Vágólapra másolva!

A Milliyet című török lap beszámolója szerint kívánságára akár az ébresztőórához hasonlóan kikapcsolt mobiltelefonon is megszólal a müezzin. Mivel azonban nagyobb távolságok esetében időeltolódás áll fenn, ezért a mobiltelefon használója megadni tartozik mindenkori tartózkodási helyét. Az imádkozásra hívó müezzin hangja ugyanis nemcsak Törökországban, hanem egész Európában, a Közel-Keleten és a közép-ázsiai köztársaságokban is fogható.

A meghatározott telefonokra kidolgozott programot a kaliforniai MobiNex cég fejlesztette ki, és ellenszolgáltatás fejében az interneten kínálja.