Headsettel sem biztonságosabb a vezetés

Vágólapra másolva!
A legújabb felmérés szerint nem a mobiltelefon nyomkodása, hanem a beszélgetés vonja el a sofőr figyelmét az útról. Szabályosan - headsettel és kihangosítóval - mobilozni ezért ugyanolyan kockázatos vezetés közben, mint szabálytalanul.
Vágólapra másolva!

Ha autóvezetés közben mobiltelefonálunk, négyszer nagyobb valószínűséggel szenvedünk súlyos közlekedési balesetet. A kockázatot headset vagy kihangosító használata sem csökkenti - derül ki egy ausztrál felmérésből a The New York Times beszámolója szerint.

A kutatók 744 baleset körülményeit vizsgálták meg az ausztráliai Perth városában, ahol - hazánkhoz hasonlóan - törvény kötelezi az autósokat kihangosító vagy headset használatára. Ez volt az első olyan kutatás, amelynek során a mobilhívások szolgáltatónál tárolt adatait is felhasználták, hogy megállapítsák, mobiltelefonált-e a sofőr a baleset bekövetkeztekor.

A személyiségi jogok védelmére való tekintettel ugyanis eddig csak laboratóriumi körülmények között, önként jelentkező kísérleti alanyokon figyelték meg a mobiltelefonálás hatását az autóvezető koncentrálóképességére. A mobilszolgáltatók által rögzített hívásadatokból az természetesen nem derült ki, hogy a sofőr a balesethez vezető beszélgetés alkalmával headseten vagy kihangosítón keresztül beszélt-e. A kutatók ezért két éven át járták a kórházakat, ahol arról kérdezték a balesetet szenvedett autósokat, milyen gyakorisággal használják ezeket a készülékeket.

Az okosabb telefon megvédhetne

A végeredmény szerint az autóban való mobilozás kockázatát egyáltalán nem csökkenti a headset vagy kihangosító használata. Ez pedig azért van, mert nem a mobiltelefon kezelése vonaja el a figyelmet a vezetésről, hanem az, ha túlzottan belemerülünk a beszélgetésbe.

A tanulmány szerzői szerint ezért a jelenlegi törvények, amelyek előírják a vezető kezét felszabadító eszközök használatát, nem elég hatékonyak. Egyrészt szinte lehetetlen betartatni őket, másrészt ez sem csökkenti a balesetek kockázatát. A kutatók javaslata szerint csak más technikai trükkökk nyújthatnának megoldást, például olyan mobiltelefonok szabványosítása, amelyek nem működnek, amíg az autó mozgágban van - amit viszont a mobilgyártó cégek fogadnának el nehezen.