Luxuskivitelű mobilt dob piacra a Samsung

Vágólapra másolva!
A koreai cég a dán Bang & Olufsen hifigyártóval fogott össze, és még idén megjelentetik csúcsminőségű készüléküket.
Vágólapra másolva!

Az exkluzív mobiltelefonban nem lesz rengeteg extra funkció, mint napjaink multimédiás készülékeiben - írja a Reuters. A gyártó ugyanis azt a 25 év feletti, kifinomult ízlésű és főleg fizetőképes vásárlói réteget célozza meg a dizájnos készülékkel, amely számára érdektelenek a játék- és multimédiás funkciók, mivel alapvetően egyetlen dologra kell neki mobil: telefonálni vele.

A high-end kategóriás hifiberendezéseiről híres Bang & Olufsen ígérete szerint az új készülék a dán cégre jellemző egyedi formatervével és kifogástalan hangminőségével emelkedik majd ki a mezőnyből. A csúcsmobil forgalmazását a két cég Európa 17 országában kezdi meg az év utolsó negyedében, és azzal is elégedettek lennének, ha 2 százalék körüli részesedést szereznének a speciális termékkel. A világ harmadik legnagyobb mobilcégének számító Samsung egyelőre csak egy modellt jelentet meg a Bang & Olufsennel közösen.

A nagy mobilgyártó cégek közül a Nokia már évek jelen van a luxuskategóriás modellek piacán. A finn cég Vertu márkanéven forgalmaz arany- és platinaborítású, gyémántokkal díszített mobiltelefonokat.