Kijött az LG érintőképernyős divatmobilja

Vágólapra másolva!
Sokan egyenesen az Apple iPhone riválisának tartják a koreai gyártó Prada-mobilját, amelyet szinte teljes egészében érintőképernyőn keresztül lehet vezérelni.
Vágólapra másolva!

Az LG bemutatta a Prada divatházzal közösen tervezett mobiltelefonját, a KE850-est. A készüléket, mint arról korábban is hírt adtunk, az egész felületét beborító érintőképernyő segítségével lehet vezérelni, bár található rajta néhány hagyományos nyomógomb is a hívások fogadásához.

Ennek ellenére elkerülhetetlen volt, hogy az LG modelljét a szintén érintőképernyős Apple iPhone-hoz kezdjék hasonlítgatni. A vezérlési módon túl azonban megszűnnek a hasonlóságok: bár a KE850-esben 2 megapixeles kamera és beépített zenelejátszó van - mint ahogy az egy korszerű mobiltól el is várható -, beépített memória helyett microSD-kártyát lehet belehelyezni, és wifizni sem lehet rajta.

A lapos, minimalista dizájnú modellt viszont nem is az iPhone-nal azonos szerepre szánták: az LG készüléke inkább divatmobil, amely inkább a külsejével, mint funkcionalitásával igyekszik megnyerni a vásárlókat. Megjelenésével azonban kétségkívül megelőzi az Apple modelljét, mivel Európában már februárban kapható lesz. Az ára 775 dollár, vagyis körülbelül 150 ezer forint.