Itthon is tesztelik a wifis mobilozást

Vágólapra másolva!
A Pantel és a Wiera kísérleti szolgáltatása lehetővé teszi, hogy wifi elérési pontok közelében a megfelelő mobillal rendelkező ügyfelek egyszerűen internetes hívásokat bonyolítsanak. Bár az újfajta VoIP szolgáltatás díjai még nem ismertek, várhatóan olcsóbb alternatívát biztosít majd a hagyományos mobilhívásoknál.
Vágólapra másolva!

A Mobil VoIP elnevezés tulajdonképpen egy vezeték nélküli internetes telefonszolgáltatást takar: használói megfelelő szabványokat támogató mobiltelefonjuk segítségével nem csak a mobilhálózaton, hanem akár wifin keresztül is bonyolíthatnak hívásokat, ha a Wiera cég többek közt éttermekben, szállodákban, benzinkutaknál elhelyezett 162 hotspotjának valamelyike közelében tartózkodnak. Az internetes hívások így nem a mobilszolgáltató, hanem a Pantel széles sávú hálózatán és kapcsolóközpontjain keresztül érnek célba.

A rendszer jelenleg kísérleti üzemben működik, így egyelőre csak a Pantel ügyfelei regisztrálhatnak rá az interneten, akik közül az első ezer jelentkező férhet hozzá a szolgáltatáshoz. A wifis mobiltelefonálás tesztelőinek 100 percnyi ingyenes hívást, és 06 21-es hívószámot bocsátanak rendelkezésére. A próbaüzem alatt azonban csak hazai vezetékes számokat lehet tárcsázni, a száz perc leteltét követően pedig csak hívhatók a tesztelők.

A wifis nettelefonálás elvileg bármilyen, a SIP nevű hálózati protokollt támogató készülékkel használni lehet, az üzemeltetők azonban egyelőre csak ötféle - részben már kapható, részben később boltokba kerülő - Nokia telefonokkal (N80, E65, E61i, N95, E90) tesztelték, a működést csak ezen modellek esetében garantálják.

A Mobil VoIP szolgáltatás kereskedelmi bevezetésére várhatóan május-június környékén kerül majd sor, ekkorra valószínűleg a mobilszolgáltatókkal is megállapodnak az üzemeltetők, így nem csak vezetékes számokat lehet majd hívni a rendszerről. A várható tarifákról a Pantel egyelőre nem nyilatkozott a szolgáltatás bemutatóján, a cég képviselője csupán annyit közölt, a mobiltarifákkal versenyképes árakat szeretnének bevezetni. A cég reményei szerint ügyfeleik 20-30 százaléka veszi majd igénybe a Mobil VoIP-ot.