Komposztakku mobiltelefonhoz

Vágólapra másolva!
Mikrobákkal működtetett üzemanyagcellát (Microbial Fuel Cell, MFC) fejlesztett ki egy amerikai diákcsoport: a mobiltelefon akkumulátorának feltöltésére is alkalmas bioelem növényi hulladékok lebontásával termel energiát - igaz, egyelőre fél év szükséges ehhez.
Vágólapra másolva!

A Massachusettsi Műszaki Egyetem diákjai által bemutatott prototípus elnyerte a hagyományostól eltérő energiaforrások felkutatására és használatára rendezett verseny ötezer dolláros díját - közölte a New Scientist című amerikai tudományos folyóirat.

Az MFC üzemanyagcellák a cukorral, keményítővel és más szerves anyagokkal táplálkozó mikrobák által kibocsátott elektronokból állítanak elő elektromos áramot. A szerves tápanyagok végtelen forrásából adódóan az MFC-cellák előtt nagy lehetőségek állnak. A diákok BioVolt nevű eleme a korábbi glükózfaló modellekhez viszonyítva kevésbé tiszta üzemanyaggal működik, cukor helyett a növényi hulladékokban található cellulózt eszi.

BioVolt jelenleg szabadalmaztatási eljárás alatt áll, a csapat ezért nem hozta nyilvánosságra a technológia részleteit, annyit azonban elárultak, hogy egy egység előállítása nem kerül többe két dollárnál. Az új MFC-cellának egyelőre hat hónapjába telik egy átlagos mobiltelefon feltöltése, de az egységek összekapcsolásával és a technológia finomításával a jelenlegi kimeneti teljesítmény százszorosát is elérhetik.