Az Apple becslései szerint az amerikai számítógépgyártó első mobiltelefonjából eddddig negyedmillió darabot vásárolhattak azért, hogy szoftverét feltörjék, s az AT&T helyett más szolgáltató hálózatán használják.
![Forrás: [origo]](/i/0709/20070920iphone.jpg)
A társaság egyik felsővezetője a negyedéves pénzügyi eredményeinek publikálását követően nyilatkozott arról, hogy június végi premierje óta 1,4 millió darab iPhone-t értékesítettek. Az Apple mobilját egyelőre csak az Egyesült Államokban, s kizárólag az AT&T mobilcégtől lehet megvenni, a készülékek pedig hálózati korlátozást tartalmaznak (az első hívás előtt aktiválni kell őket a cég rendszerében), így rivális operátor SIM-kártyájával nem működnek.
Bár pontos számok ninscenek az Apple birtokában, az 1,4 millió eladott készülék mintegy 18 százalékát, összesen 250 ezer iPhone-t a mai napig nem aktiváltak: ezeket a készülékeket valószínűsíthetően azért vásárolták, hogy védelmét kiiktatva egy másik mobilcég SIM-kártyájával vegyék használatba. igaz, ebbe a számba azok a készülékek is beleszámítanak, amelyeket mondjuk karácsonyi ajándéknak raknak félre. Az AT&T saját tájékoztatása szerint eddig 1,1 millió darab iPhone-t aktiváltak tulajdonosaik: ez azt jelenti, hogy 300 ezer készülék beüzemelése nem történt meg, bár sokak szerint az ötvenezres különbséget a még raktárakban, vagy szállítás alatt álló iPhone-okból adódik.
Az Apple iPhone-t jelenleg csak az Egyesült Államokban lehet megvásárolni, a jövő hónaptól kezdve az Egyesült Királyságban és Németországban is árulni kezdik, november végétől pedig Franciaországban is a boltokba kerül. Ez utóbbi országban a helyi fogyasztóvédelmi törvények miatt az Apple-nek egy gyárilag hálózatfüggetlen változatban is kínálnia kell a mobilt, bár ennek ára még nem ismert. Azt, hogy Európa más országaiban mikor debütál a készülék, még nem tudni.
[origo]
A villanykönyvé a jövő, de milyen áron?Nem kérdés már, hogy lesz-e helye a jövőben az ezer könyvet tárolni képes e-könyv-olvasóknak. A könyves szakma már előre menekül: digitális olvasót adott ki Amerika ...
Sony VAIO F sorozatprofesszionális szórakoztatásra született
Cápa ölt delfint négymillió éve
Egy delfin a végsőkig küzdött életéért, miközben egy négyméteres cápa nagy húsdarabokat tépett le róla.
Merénylet a Splash ellen
A Chevrolet Spark karakteres, elődjénél lényegesen jobb, a Suzuki Splashnél pedig olcsóbb. 1.2 LT teszt.
Mi legyen az első dolguk?
Ön szerint mi az a gazdaságpolitikai intézkedés, amivel az új kabinetnek kezdenie kellene? Szavazzon!