Ezt tudja majd a jövő mobiltelefonja

Vágólapra másolva!
A Google újabb részleteket fedett fel nemrégiben beharangozott mobilplatformjáról: az Android szoftvert használó telefon teljes weboldalt jelenít meg, a címtárat a térképre tudja tenni, és chatelni lehet rajta a főmenüből. A többi csak a fejlesztőkön múlik.
Vágólapra másolva!

Az internetes vállalat november 15-én tette közzé Android nevű, nyílt forráskódú mobilszoftverének fejlesztőeszközeit, amelyet letöltve programokat lehet írni a majdani Google-mobilokra. A mobilplatform weboldalán egy bemutató videót is elhelyeztek, amelyen Steve Horowitz, a cég vezető fejlesztője mutatja be, hogy mit tud majd egy ilyen mobil.

A videón a prototípus készülékből semmi sem látszik, csupán a kijelző, annyi azonban kiderül, hogy valamilyen érintőképernyős modellről van szó. A telefon szoftverén a főmenüben többek között található egy webböngésző, egy címtár, és egy térkép is, és láthatjuk a gyorskeresőt működés közben. A készülék képes a címtárban található adatok alapján a Google Maps térképén is megmutatni az ismerősök lakhelyét, és maga a webszájt ugyanúgy megjeleníthető rajta, mint a számítógépen.

http://www.youtube.com/v/1FJHYqE0RDg&rel=1

Először Sergey Brin beszél, majd Steve Horowitz mutogatja az Androidot

A weboldalakat ujjal lehet görgetni, nagyítani-kicsinyíteni, és a korábban meglátogatott helyeket egy 3D-s, lapozható felület jeleníti meg. A platform grafikai képességeit egy térben forgó földgömbbel mutatja be Horowitz, amely egy világóra-szoftver részét képezi. Az Android legnagyobb újítása azonban nem ez, hanem az, hogy teljesen nyitott és szabadon programozható.

Soha nem látott szabadság a mobilon

A mobilos alkalmazások a Google előzetes ígéretei szerint bármilyen adatot elérhetnek, ami a készüléken hozzáférhető - csakúgy, mint a PC-s szoftverek -, és a telefon teljes funkcionalitását hozzáférhetővé teszik a kóderek számára. Emellett a telefonra utólag írt alkalmazások teljesen egyenrangúak azzal, ami a készülékre előtelepítetten érkezik - megint csak úgy, mint a személyi számítógépen.

A Google jelentős pénzjutalommal igyekszik ösztönözni a mobilos fejlesztéseket: mint azt a bemutató videóban szintén megjelenő Sergey Brin alapító elmondja, a vállalat tízmillió dollárt különített el, amellyel a legjobb Android-szoftvereket díjazzák majd. Az első Google-szoftverrel működő telefonok valamikor jövőre jelennek majd meg a boltokban, és többek közt a Motorola, a Samsung, az LG és a HTC gyártja majd a készülékeket.