Megjelent az első magyar sms-regény

Vágólapra másolva!
Egy fiú életének csaknem egy évét követheti nyomon az olvasó a főszereplő mobiltelefonján tárolt sms-ek útján; az első magyar sms-regény címe 160, az író a Danke álnevet választotta - közölte a kötet menedzsere, Szoboszlai Kriszta az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A több mint háromszáz oldalas regény lapjain tematikus fejezetekben olvashatók a címet ihlető, a technikai paramétereknek megfelelően legfeljebb 160 karakter hosszú üzenetek. A kimenő és bejövő üzenetek mellett a küldés időpontja is látható, így az olvasó december 7-étől következő év októberéig követheti a fiú szerelmi és egyéb kapcsolatainak alakulását.

A többek között Buli, a Buli után, a Szakítás című fejezetek alatt olvasható rövid szöveges üzenetek segítségével a történet teljesen kirajzolódik, átkötő szöveg nincs, a szerző azonban az el nem küldött üzenetek segítségével úgymond narrátorként segíti az olvasót - közölte a menedzser. A szerző azért marad inkognitóban, mert nem szeretné, ha a történet szereplői magukra ismernének - mondta a menedzser a kötetről, amelyben a főszereplő menyasszonyán kívül drogos öccséről, szexőrült szeretőjéről és barátnőiről is szó esik.

Szoboszlai Kriszta szerint az sms-regény olvasása olyan különleges élményt nyújt, mint amikor valaki illetéktelenül beleolvas egy ismerősének mobilján tárolt üzeneteibe. Hozzátette, hogy egyes felmérések szerint a házastársak egyre gyakrabban lesik meg partnerük sms-eit. A mobiltelefon és a szöveges üzenetek új nyelvet és új típusú társadalmi kapcsolatokat teremtenek, beágyazódnak a fiatalok lelki világába - hangsúlyozta az új típusú, Japánban például már igen népszerű irodalmi műfaj létjogosultságát Szoboszlai Kriszta.

A regényben közölt sms-ek illeszkednek a való életben írt üzenetekhez, amelyekben a díjszabás miatt spórolnak a karakterekkel - mondta a menedzser példaként említve, hogy főleg a szavak közötti helyközök és a nagybetűk hiányoznak, a feltételes mód jele helyett általában a 6 áll, és gyakoriak az emotikonok, vagyis a betűkből és írásjelekből alkotott, érzelmeket kifejező "képek". A kötet alkotói tervezik a folytatást, bár még nem tudják, hogy a most megjelent történetet folytassák-e egy csavarral, vagy egy teljesen új cselekmény szülessen - jelezte a menedzser.