574 millió mobiltelefon-használó Kínában

Vágólapra másolva!
Kínába március végén 574 millió volt a mobiltelefont használók száma, ami a teljes lakosság 44 százalékának felelt meg.
Vágólapra másolva!

A hivatalos kínai hírügynökség jelentése szerint az év elejétől március végéig terjedő időszakban a mobiltelefont használók száma 27,3 millióval nőtt. Ebben részben az játszott szerepet, hogy a vezetékes telefon-előfizetők átpártolnak a mobilszolgáltatókhoz az alacsonyabb díjak miatt.

A kínai informatika-ipari minisztérium adatai szerint az első negyedévben a vezetékes telefonszolgáltatók előfizetőinek a száma 4,4 millióval 361 millióra apadt - jóval többel, mint ahány vezetékes ügyfél Magyarországon van.