Az iPhone a második legnépszerűbb okostelefon

Vágólapra másolva!
Az okostelefonok piacát még mindig a Nokia uralja, de egy év alatt sokat veszített az előnyéből az iPhone és a Blackberry miatt.
Vágólapra másolva!

Majdnem negyvenmillió okostelefon kelt el az év harmadik negyedévében a brit Canalys elemzése szerint, ami 28 százalékos növekedés az előző negyedhez képest. Ennek köszönhetően már az összes mobiltelefon 13 százaléka smartphone, és a legtöbbjük Nokia: egész pontosan 38,9 százalékuk.

A finn gyártó azonban jóval kevesebb készüléket adott el az ősszel, mint egy évvel korábban, amikor is a piac több mint felét magáénak tudhatta. Az új trónkövetelő pedig nem más, mint az iPhone, amely az eladások 17,3 százalékát adta, ezzel több kelt el belőle, mint az összes Windows Mobile-t futtató modellből együttvéve. "Várható volt, hogy az Apple ebben a negyedben a vezető gyártók közé kerül, ismerve az eladásait, csak az volt a kérdés, hogy milyen jó helyen végez - és ez lenyűgöző eredmény" - kommentálta a számokat a Canalys egyik vezető elemzője.

Az Apple számára a 3G-s iPhone megjelentetése hozta meg a sikert a piackutató szerint, mivel egy évvel korábban az első generációs modell még csak 3,6 százalékos részesedést tudhatott magának az okostelefon-piacon. A cég az elmúlt egy év folyamán bővítette a hivatalos forgalmazásba bevont országok körét is.

Nokia eladásainak csökkenéséhez a RIM is hozzájárult a Blackberry modellekkel, amelyek eladásait 10,6-ről 15,2 százalékra tudta növelni a gyártó az előző év ugyanezen időszakához képest. A konkurencia térnyerése ellenére a Windows Mobile-os készülékek is egyre kelendőbbek, elsősorban a HTC és a Samsung modellek, az újonnan debültált Android platform pedig még nem került fel a térképre. A küzdelem várhatóan jövőre élesedik majd, amikor is újabb modellek jelennek meg a Google operációs rendszerével, de az elemzők szerint a Nokia és a Symbian platform vezető pozíciója egyelőre nincs veszélyben.