Jelentős játékplatform lehet az iPhone-ból és csak wifit tartalmazó öccséből, az iPod Touchból. A két készülékből összesen harmincmillió példányt adtak el, az új játékok pedig megállíthatatlanul jönnek ki az Apple kütyüjére.
Az Apple telefonja beváltani látszik azt a régi ígéretet, hogy a mobiltelefonok a hordozható konzolok versenytársai lehetnek - írja a San Francisco-i Game Developer Conference-ről szóló tudósításában Gabriel Madway.
Az iPhone-t egyedi tulajdonságai, a beépített GPS-vevő, a 3G-s mobilnet kapcsolat és az érintőképernyő teszik versenyképessé, hiszen ezek egyikével sem rendelkezik a Sony Playstation Portable kütyüje vagy a Nintendo apró megújulásokkl fejlődő DS kézikonzolja. "Az iPhone fenyegetés a többi hordozható játékplatform számára" - nyilatkozta Mitch Lansky, a 2005-ben az Electronic Arts által felvásárolt mobilos játékfejlesztő stúdió egykori vezetője. A számok miatt azonban még egyik konkurensnek sem kell aggódnia, DS-ből több mint százmillió darabot adtak el, és PSP-ből is ötvenmillió darab felett kelt el 2004 óta.
Mindenki iPhone-ra fejleszt
Az Apple tavaly júliusban megnyílt App Store-ja gyorsan megnyerte magának a kiadókat. Az olyan óriásoktól, mint az Electronic Arts az apró mobilos fejlesztőcégekig mindenki megpróbálokozott a játékot írni az iPhone-ra.
"A mobil ipar várt a fordulópontra." - nyilatkozta Sanette Chao, a Gameloft PR igazgatója, akinek cége az elmúlt nyolc hónapban több bevételt szerzett az iPhone játékokból, mint bármelyik más platformra írt programokból. A Gameloft 27 játékkal van jelen az App Store-ban és összesen 2 millió példányt adott már el szoftvereiből.
Húsz percet is eltöltenek egy játékkal
A Mobclix statisztikái szerint a komoly, jól megtervezett mobilos játékokkal hosszasan foglalkoznak a felhasználók. Egy átlagos játékkal 6-8 percet töltenek a játékosok - mondta el Krishna Subramanian, a Mobclix társalapítója - a komplexebb darabok átlagosan 22 percig kötik le őket. Ez is mutatja mennyire komoly játékplaform - tette hozzá Subramanian.
Az App Store-ban 31 ezer alkalmazása közül 7300, azaz több mint húsz százalék játék. Ennek kisebb hányada ingyenes, 5500 címért viszont pénzt kér alkotója. A játékok árai a keresletnek megfelelően változnak, itt is megfigyelhető, hogy életciklusuk során egyre olcsóbbak lesznek a programok. Az Ngmoco sikeres Rolando nevű játéka 9,99 dolláros áron jelent meg, majd előbb 5,99 dollárra és végül 4,99 dollárra árazták le.
Érkeznek a klasszikusok is
Nem csak új játékok születnek az Apple telefonra, lassan érkeznek a más gépeken már bizonyított klasszikusok is. Az FPS játékosok élő legendájának számító John Carmack már átírta a sokak gyerekkorát meghatározó Wolfenstein 3D-t iPhone-ra. Az alaposan áttervezett irányítással rendelkező játék mellé még az átirat megalkotása közben felmerült problémákat tárgyaló Carmack esszét is kaptak a rajongók.
Nem maradnak el a konzolos és játéktermi klasszikusok sem, a Capcom március végén adta ki iPhone-ra a Mega Man sorozat második részét. A Wolfensteinhez hasonlóan öt dollárba kerülő szoftver valószínűleg már nosztalgiaértéke miatt is siker lehet.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?